Ősök

 Wolfgang az egyik legérzékenyebb, legfinomlelkűbb emberi lény, akit ismerek. Érdeklődő, nyitott, őszinte és gondoskodó, amolyan fogadott bátyám, akihez bármikor fordulhatok. Német állampolgársága ellenére hosszú évek óta Hollandiában él, főleg a világhálón tartjuk a kapcsolatot. Már jó ideje ismertük egymást, amikor egy alkalommal bevallotta: azért hagyta el Németországot, mert nem tudta feldolgozni, hogy a nagyapja felelős beosztású nácivezér volt.    

Különös dolog ez, mintha a legtöbb ember csak akkor ítélné el az antiszemitizmust, ha maga is zsidó. Cigányozni is csak akkor csúnya dolog, ha cigány is van közöttünk, egyébként teljesen világos, hogy „nem a bőrszínük miatt ítéljük el őket, hanem azért, ahogyan viselkednek”. Nincs gond a feketékkel és az arabokkal sem, ugyanolyan emberek, mint bárki más – „de azért fiam, agyonvernélek, ha afrikai kislánnyal állítanál haza”. Európa egyik legidézettebb szociolingvisztája hívta fel rá a figyelmemet, hogy a heteroszexuális férfiak egymás közti beszédének fontos, nélkülözhetetlen eleme a buzizás.

Néha már kezdem elhinni, hogy az ember csak azért veti meg a vallási, etnikai hovatartozás és nemi identitás alapján történő diszkriminációt, mert maga is zsidó, néger vagy buzi – s nem pedig azért, mert saját belső értékrendje tükrében magát a megkülönböztetést tartja elfogadhatatlannak.     

Yoni 24 éves, sportos, jóvágású izraeli srác. A világ dolgairól beszélgetünk, s ő elmondja, hogy a katonaság és a közelharcok érlelték férfivá, noha utálja az erőszakot és a vérontást. Inkább Berlinben vagy Lipcsében szeret bulizni, s reméli, Hildesheimban hamarosan találkozunk. „A nagyanyám soha nem tenné be a lábát Németországba, a magára hagyott német házakban sem nyúlt semmihez, miután felszabadították – ez az ő speciális traumája, amivel együtt kell élnie. Megértem őt, de én nem így érzek. Mások az élményeink.”

Kapunk egy batyut, amit az ősök tömtek tele a nagy családi hagyatékkal, s sokszor észre sem vesszük: ez az útravaló tett jobboldalivá vagy baloldalivá, demokratává vagy konzervatívvá, szőkévé vagy feketévé. Azokká, amik vagyunk. Szeretjük a múltat, vagy éppen küzdünk ellene egy életen át.  

„Valahol felelősnek érzem magamat a második világháború borzalmaiért, mert én is német vagyok” – mondja Wolfgang. És ilyenkor, egy pillantra, én szégyellem magamat a világ helyett. 

2007