Győzelem

(Győzelem idő és tér felett)

Az úttest szélén álltunk, valahol a cseh-német határ germán oldalán, dideregve, de elszántan. Hárman voltunk, Šárka, én és a saját készítésű Berlin-tábla. Stoppoltunk. Nem jókedvünkből persze, hanem anyagi szükségszerűségből, mégis olyasfajta szabadságérzet töltött el, ami miatt egyszeriben jó barátommá vált a hideg és a bizonytalanság. 

Életemben először sétáltam át gyalogszerrel a határon. „Guten Tag”, mondta a jól megtermett határőr, majd elvonult az iratainkkal. Nyilvánvalóan meglepte a két hátizsákos hölgy – egyikük magyar, másikuk cseh-, gyalogszerrel a német határon, Karácsony másnapján. Miután megbizonyosodott személyazonosságunkról, kedvesen rám mosolygott, majd tiszta magyarsággal artikulálta: „Viszontlátásra!”. 

Úgy láttuk, Németország területén már könnyű dolgunk lesz. Körülbelül egy kilométert sétáltunk Schmilkától, hogy a határőrség látóterétől messze kerülvén biztonságos stoppolóhelyre bukkanjunk az autópályához közel. Közben vad fantáziálásokba bocsátkoztam, hiszen tagadhatatlanul borzongással töltött el a tény, hogy két évtizeddel ezelőtt a bőrünket vittük volna a vásárra egy ilyen út keretein belül. Hány háborús film helyszíne volt ez a kis erdő itt, évekkel később pedig hányan szorongtak reszketve, amikor a legvadabb diktatúra idején keltek át ezen a határon. 

Mennyire más világ, más generáció a miénk… Szeretem azt hinni, hogy az új évezred új gyermekeiként számunkra már nem léteznek határok, nincsenek idegenek. Szeretem abba az illúzióba ringatni magamat, ami még leírva is utópikusan giccses egy olyan világban, ahol mindennaposak a tűzharcok, emberéleteket követelnek a politikai viták, ahol állandó vendégünk a nemzetközi terrorizmus fenyegető réme. Mégis, szeretem azt hinni, valahányszor izraeli és arab, szerb és horvát barátaimmal olcsó magyar pálinkát iszom, hogy –bármily’ naivan is hangzik- mi már egy új, tiszta generáció vagyunk, akik mentesek az előítéletektől és fölülemelkednek a megosztottság kicsinyes és zárt világán.

Szeretem azt hinni, világpolgár vagyok. Tárcám mélyén többnyire legalább négyféle fizetőeszközt találni, de egyik sem elég egy pizzára. Négy euró nyolcvanhat cent, kétszáz szlovén tollár, huszonhat cseh korona, húsz lengyel zlotyi, négyszáz magyar forint – ez maradt Szilveszter napjára a nagy út után, no meg a büszke tudat, hogy újra győzelmet arattunk idő és tér felett.       

Elsőként egy fiatal pár kocsija fékezett le mellettünk, kedvesek voltak és jó húsz kilométeren elvittek bennünket. Nem válogattunk, minden útbaeső ajánlatot elfogadtunk, s jólesett az autó melege is. Rövid várakozás után egy magányosan utazó, középkorú tanárember vett fel bennünket, akinek személyében sofőr mellett egyúttal idegenvezetőt is kaptunk. Lelkes udvariassággal magyarázott Pirna és Drezda nevezetességeiről, majd Budapestről kérdezett. Az anyósülésen ültem mellette, és kellemesen elbeszélgettünk zömében általános dolgokról. Egészen az autópályáig vitt minket, ahol már egyenes út vezetett Berlinbe. Hamarosan egy háromtagú család fogott minket pártfogásába, amolyan punkok voltak. A tizenötévesforma kamaszfiú, mellettem a hátsó ülésen, szemmel látható módon szégyellte laza szüleit. Én pedig rendkívüli módon élveztem, hogy utunk során csupa olyan emberrel kerülünk kapcsolatba, akikkel egyébként, más körülmények között soha nem találkoznánk.

Dehát ilyen a szangvinikus Levegő, ha utazik: hajaj, ha belegondolok, milyen helyeken aludtunk már Sárkával…! Sosem felejtem el, amikor három éve a dúsgazdag full homár dimplomatagyerek padlótól plafonig perzsaszőnyeges prágai pecójában kötöttünk ki a turistaközpont szívében. A fürdőszobában méteres pakkokban álltak a női nesszeszerek s kaviárt rendelt nekünk reggelire. Vagy ott van Herr Kowalski, akivel a Crüxshadows koncerten ismerkedtünk meg, majd hirtelen ötlettől vezérelve másnap Lengyelországba indultunk vele a Bolków Kastély Partyra… micsoda bizarr meglepetés volt, amikor az enyhén fogyatékos szimptómákat mutató úriember félúton megállt egy Mala Skala nevű párszázas cseh faluban, mondván „megérkeztünk”!

És hát Berlinbe is megérkeztünk egyszer, ezúttal minden kitérő nélkül, közvetlenül a német történelmi városba… Egy külvárosi aluljárónál tettek ki bennünket, nagyjából este nyolc óra magasságában. Nagy pelyhekben hullott a hó és mindent fehér lepel lepett el. Éhesek, szomjasak, de rendkívül izgatottak voltunk, és rám várt a megtisztelő feladat, hogy kinyomozzam, miként jutunk a Schönhauser Allee-ig.

Noha jártam már Berlinben korábban, a város tömegközlekedése tagadhatatlanul árnyaltabb a mi Budapestünk hálózatainál, így jópár járókelő előtt meg kellett csillantanom kissé rozsdássá vált némettudásomat, míg kielégítő felvilágosítást kaptunk a legegyszerűbb útvonalat illetően.

Időben értünk oda, még egy villámrohanásnyi vacsorára is maradt időnk a zsúfolt helyszínen.  Tömeg, füst, keményarcú biztonsági őrök, fülledt meleg, ülőhely pedig sehol. Kicsit bágyadtan, de annál elégedettebben vártuk a show kezdetét a földön, a raktárhelyiség közvetlen szomszédságában. Megfigyelő voltam, mégis aktív részese az eseményeknek, tiszta fejjel szemléltem a többi résztvevőt, s közben arra gondoltam, hogy tulajdonképpen kevés alkalom nyílik rá, hogy ilyen diadalittas győzelmet arassunk a gyűlölt idő és tér felett. Eljöttünk, itt voltunk, jelen voltunk, részesei voltunk a nyüzsgésnek, dacára az anyagiaknak és a kilométereknek. A felületes szemlélődő soha nem sejtené, milyen messziről jöttünk, csak mi érezzük a lejárt kilométerek bizsergését a lábunkban. És most úgy ülünk itt, mintha mindig is itt ültünk volna, mióta világ a világ.    

Másfél órával később, a koncert bevezető akkordjait követően már a lábunkból is eltűntek a kilométerek. Mintha egyenesen nekünk szólt volna a kivetítőn olvasható szöveg: „NOTHING MATTERS BUT VICTORY NOW!” – igen, valóban semmi más nem számított, csak a győzelem…a győzelem, melyet idő és tér fölött arattunk. Győzelem, nem bosszú*: milyen világos is e szavak üzenete…

…az igazi erő soha nem negatív energiákból fakadó destrukció, hanem mindig tiszta, belső bizonyosságból építkező győzelem.     

* Victory Not Vengeance = VNV Nation koncerten voltunk

2005