The Ballad of the Sad Café

Love is a joint experience between two persons – but the fact that it is a joint experience does not mean that it is a similar experience to the two people involved.

There are the lover and the beloved, but these two come from different countries. Often the beloved is only a stimulus for all the stored-up love which has lain quiet within the lover for a long time hitherto. And somehow every lover knows this. He feels in his soul that his love is a solitary thing. He comes to know a new, strange loneliness and it is this knowledge which makes him suffer.

So there is only one thing for the lover to do. He must house his love within himself as best he can; he must create for himself a whole new inward world – a world intense and strange, complete in himself. Let it be added that this lover about whom we speak need not neccessarily be a young man saving for a wedding ring – this lover can be man, woman, child or indeed any human creature on this earth.

Now the beloved can also be of any description. The most outlandish people can be the stimulus for love. A man may be a doddering great-grandfather and still love only a strange girl he saw in the streets of Cheehaw one afternoon two decades past. The preacher may love a fallen woman. The beloved may be treacherous, greasy-headed, and given to evil habits. Yes, and the lover may see this as clearly as anyone else – but that does not affect the evolution of his love one whit. A most mediocre person can be the object of a love which is wild, extravagant and beautiful as the poison lilies of the swamp. A good man may be the stimulus for the love both violent and debased, or a jabbering madman may bring about in the soul of someone a tender and simple idyll.

Therefore, the value and quality of any love is determinded solely by the lover himself. It is for this reason that most of us would rather love than be loved. Almost everyone wants to be the lover. And the curt truth is that, in a deep secret way, the state of being beloved is intolerable to many. The beloved fears and hates the lover, and with the best reasons. For the lover is forever trying to strip bare his beloved. The lover craves any possible relation with the beloved, even if this experience can cause him only pain.

——————————————————————————–

A szerelem két ember között létrejövő közös élmény – de a tény, hogy közös élmény, nem jelenti azt, hogy mindkét érintett személy számára ugyanazt az élményt jelenti.

Beszélhetünk a szeretőről és a szeretettről, de ez a kettő két különböző világban él. Gyakran a szeretett csupán egy stimulus, mely aktivizálja mindazt a mindeddig csendesen pihenő szerelmet, ami a szeretőben hosszú időn keresztül felhalmozódott. És valahogy minden szerető tisztában van ezzel. Érzi mélyen legbelül, hogy szerelme magányos dolog. Egyfajta új, különös egyedülléttel néz szembe, s ennek tudata az, mely szenvedésre készteti.

Egyetlen dolog van csak hát, amit a szerető tehet. A lehető legnagyobb gonddal kell szerelmét önmagában táplálnia; létrehozva magának egy teljesen új belső világot – egy intenzív, különös világot, mely egészet alkot benne. Tegyük hozzá, hogy a szerető, akiről beszélünk, nem feltétlenül egy jegygyűrűre gyűjtő fiatalember – ez a szerető lehet férfi, nő, gyerek, sőt: a föld bármely teremtménye.

A szeretettre szintén bármilyen leírás illhet. A legbizarrabb lény is válhat a szerelem stimulusává. Lehet az ember akár reszkető dédnagyapa s szerethet még mindig egy idegen kislányt, akit Cheehaw utcáin látott egy délután két évtizeddel ezelőtt. A pap szerethet bukott nőt. A szeretett lehet csalfa, csapzott és ördögi szokások rabja. Igen, és a szerető éppoly tisztán láthatja mindezt, mint bárki más – mégis, mindez egy jottányit sem változtat szerelme alakulásán. A lehető legközépszerűbb ember válhat vad, extravagáns, a mocsarak méregvirágaihoz hasonlatos módon gyönyörű szerelem tárgyává. Egy jó ember éppúgy válhat egy erőszakos és erkölcstelen szerelem stimulusává, mint ahogyan egy habzó őrült is ébreszthet gyengéd s egyszerű idillt valaki lelkében.

Így tehát, a szerelem értékét és minőségét egyedül a szerető határozza meg. Ez az oka annak, hogy többségünk inkább a szerető, mint a szeretett szerepét vállalna magára. Szinte mindenki a szerető akar lenni. És a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy mélyen legbelül a szeretettség állapota sokak számára elviselhetetlen. A szeretett féli és gyűlöli a szeretőt, s nem véletlenül. Hiszen a szerető örökké meztelenre próbálja vetkőztetni szeretettét. A szerető óhajta, kívánja a szeretettel való bármilyen kapcsolatot, még akkor is ha ez az élmény csupán fájdalmat okozhat számára.

(eredeti: Carson McCullers, fordítás: saját)