Brazil’s Greatest writer

Szerzői kiadásban megjelentettem egy könyvet The Archives of Hell címmel (amire nagyon büszke vagyok, bár jelenleg nem kapható a könyvesboltokban, egész egyszerűen azért, mert nincs bátorságom átszerkeszteni). Mindannyian tudjuk, milyen nehéz kiadót találni, de még ettől is bonyolultabb a könyvet eljuttatni a boltokba. A feleségem minden héten körbejárta a könyvesboltokat a város egyik végében, míg én ezalatt a másik részre mentem ugyanezért.

Egy nap éppen az Avenida Copacabana-n készült átmenni a másik oldalra, hóna alatt néhány példánnyal a könyvemből, mikor az utca szemközti oldalán megpillantotta Jorge Amado-t és a feleségét, Zélia Gattai-t! Szinte gondolkozás nélkül odament hozzájuk és elmondta, hogy a férje író. Jorge and Zélia (akik minden bizonnyal naponta hallanak ilyesmit) maga a megtestesült kedvesség volt; azonnal meghívták a feleségemet egy kávéra, kértek egy példányt a könyvemből, és azzal búcsúztak, hogy a legjobbakat kívánják irodalmi karrierremhez.

„Teljesen megőrültél!” – mondtam otthon a feleségemnek. „Fel sem fogod, hogy ő Brazília legfontosabb írója?”

„Pontosan” – válaszolta. „Aki elérte azt, amit ő, csak tisztaszívű ember lehet.”

Tiszta szív: Christina ettől nem is fogalmazhatott volna pontosabban. És Jorge, a leghíresebb brazil író, Brazílián túl, jelölte (és jelöli) ki az utat, melyen a brazil irodalom haladt.

Egy napon mindenesetre, Az alkimista, egy másik brazil munkája, a francia bestseller listáig jutott, és néhány héten belül annak élére került.

Pár nappal később, meleghangú levelet kaptam Jorge-től, melyben gratulált és elküldte a lista másolatát is. Jorge Amado tiszta szívében nincs helye a féltékenységhez hasonló érzéseknek.

Néhány újságíró persze – Brazílián innen és túl – megpróbálta csavaros kérdésekkel csőbe húzni. Soha, egyetlen egyszer nem engedett Jorge a romboló kritika csábításának; sőt: éppen ő volt az, aki védelmemre kelt életemnek egy olyan nehéz időszakában, amikor munkáim többnyire kőkemény kritikai hangra találtak.

Aztán végül elnyertem életem első külföldi irodalmi díját, Franciaországban, hogy egészen pontosak legyünk. Úgy alakult, hogy a dijátadó ünnepség napján Los Angeles-ben kellett pont lennem. Anna Carriére, a francia kiadóm, kétségbe volt esve. Beszélt az amerikai kiadókkal, akik nem voltak hajlandóak lemondani egyet sem a tervezett előadásokból.

A díjátadó ünnepség egyre közeledett, és a díjnyertes nem tudott jelen lenni: mi legyen most? Anélkül, hogy velem beszélt volna, Anna felhívta Jorge Amado-t és elmagyarázta a helyzetet. Jorge azonnal felajánlotta, hogy Franciaországba utazik, hogy engem képviselhessen.

Sőt, mi több: felhívta a brazil nagykövetet és meghívta őt is, és olyan csodálatos beszédet mondott, mely minden jelenlévő szívét megérintette.

A legkülönösebb mindebben az, hogy Jorge Amado-val majd’ egy évvel a díjátadó után találkoztam először személyesen. Ó, de akkorra már megtanultam imádni a szívét éppúgy, ahogyan a könyveit is imádtam: egy híres szerző, aki soha nem nézi le a kezdőket, egy brazil, aki szívesen látja egy másik brazil sikerét, egy emberi lény, aki mindig készen áll segíteni, amikor csak szükség van rá.

(saját fordítás, eredeti by Paulo Coelho)