Rohad a világ vaginája – már a nőiség se a régi

Rohad a világ pélója, mondta unokabátyám bő tíz évvel ezelőtt, és azóta bizony gyakran eszembe jut e frappáns mondás. Egy dolog az, hogy én nem vagyok az a papírforma szerinti csajos csaj és kicsit mindig kiakasztanak a sztereotíp, olcsó női magazinok meg a romantikus regények, ugyanakkor viszont az is biztos, hogy ha a péló rohad, akkor a világ női nemiszerve már réges régen elporladt. Csak állok és nézek, mennyi eszeveszett baromságra képes a nő deréktól lefelé a 21. században, pusztán azért, mert a teste legmagasabb pontján nem stimmel valami.

• Hüvelyplasztikai műtét, ami a bejáratot szűkebbé teszi

A fiatal nők a nyugati világban már megműttethetik magukat – és sokan meg is műttetik – ha nem elégedettek természetes vaginális adottságaikkal. Az extrém eseteket talán még csak megérteném, de egy Jennifer Aniston például miből gondolja, hogy eddigi kapcsolatai túlzottan tág bemeneti nyílása miatt futottak zátonyra? Eléggé liberális felfogású vagyok, felőlem bárki háromszemű küklopsszá műttetheti magát, ha attól érzi magát jól a bőrében, de itt még csak nem is a saját, hanem a belénk ürítő hímtag kedvéért szabadjuk át intimzónánkat. Mégis ki a fene lesz ettől szerethetőbb vagy akár kívánatosabb? És még ha az is lenne, ki a halál vágyik olyan társra, akit csak egy ilyen húzás tart mellettünk? A sok marha inkább örülne, hogy egészséges “odalent”, és hisztéria meg önkínzás helyett inkább más, fontosabb dolgokkal foglalkozna…!

• G-pont nagyobbító injekció és/vagy műtét

No, ez egy fokkal elviselhetőbb az előző pont agyréménél, elvégre első pillantásra itt a nő legalább saját magáért tesz valamit, nem szextárgy státuszát erősítve kurvul. De könyörgöm, hogyan helyezhetjük a testiséget olyan kiszámítható, fix alapokra, mint legérzékenyebb pontunk – a Cosmo szerint orgazmusgombunk – fizikai felpumpálása?! Mit vár vajon a nő ettől? Figyelmes, odaadó, szenvedélyes szerelmet és kölcsönös egymásrahangolódást?! Like WTF? Ráadásul kilépve az “önmagunkért tesszük” zsákutcájából, be kell látnunk, hogy ez az ipar is csak a szextárgy funkcióról szól: a legtöbb pasi azért parázik, mert csaja nem tud elélvezni, holott a nő az aktust magát kielégítőnek tartja. Oké, de ne ez legyen már a módszer és a megoldás, könyörgöm!

• Szülőcsatorna minden áron versus császármetszés parancsra
  

A nők egy jelentős része elképesztően önzőn áll az egész szülés-miskuranciához, mintha csak saját női teljesítményét óhajtaná fényezni ezzel (“megcsináltam, tehát Igazi Nő vagyok”). Két nagy csoportot figyelhetünk meg: a fanatikus természetesenszülőket és az értelmiségi, esetleg celebstátusban lévő picsákat, akik már huszonévesen kijelentik, hogy ők bizony fizetni fognak a császárért, mert fújfúj gátmetszés meg több óra vajúdás. Az első csoport lelkesen döngeti szoptatómelltartós mellkasát, hogy ő bizony fájdalomcsillapítás nélkül, TERMÉSZETES ÚTON szült két óra alatt (lehetőleg otthon, gyertyafénynél, mert “ez elsősorban hitbéli dolog és saját női energiánk megélésének bensőséges kérdése”), és mélyen elítél minden más lehetőséget ezen a sikamlós területen (elvégre a gyerek “örök traumát szenved, ha nem halad át a szülőcsatornán”, ehhez képest már valóban mintegy “mellékes”, hogy túléli-e az utat). A második csoport méregdrága magánklinikákon szül (a celebek és a vezérigazgatók saját maguk által kért időpontban, mert baszottul elfoglaltak meg amúgy is két hónap múlva fehérneműbemutató), és hajlandóak bármennyit leperkálni a dokinak, hogy az mindenféle külső körülménytől függetlenül megcsászározza őket. Úgy vannak vele, hogy ki az a marha, aki mondjuk 15 órát vajúdik, aztán szétcsapatja magát odalent, kitágul, mint egy viziló, szanaszét szakad és sebesre varratódik, amikor a tudomány és a technika évezredek óta lehetővé teszi, hogy egyetlen jól irányzott “huszárvágással” kézhez kaphassuk a hőn áhított utódot. Elképesztő, mennyien vannak, akik egyik-másik csoportba tartoznak, ráadásul a két nagy kategória folyamatosan öli egymást a már felvázolt elvi kérdés mentén (oké, néha persze álszent módon felsóhajtanak, hogy “azért persze a gyerek érdeke az elsődleges”, de a lelki terror azért megy tovább). Közben meg, az én szerény és kicsit sem szakértői szubjektív meglátásom szerint az ember inkább maradjon kussban és várja meg, mit mond a témában jártas szakember, aki jobb esetben már levezényelt párezer szülést, és képzettségének és tapasztalatának fényében valszeg tudni fogja, melyik megoldás a biztonságosabb – hiúsági és kényelmi szempontokat félretéve.

• Szűzhártya-visszaállító műtét és mesterséges szűzhártya

Arról már tizenegy évesen, barátnőm távol-keleti nógyógyász apukájának jóvoltából hallottam, hogy egyes muszlim országokból szép számmal érkeznek Magyarországra is fiatal nők izguló nőrokonaik gyűrűjében, akik házasságuk előtt “életmentő” szűzhártyaplasztikára tartanak igényt. Oké, bár az ember zsebében megfordul a bicska, azért hallottunk már ettől cifrább dolgokról is – például a csiklócsonkításról és a kisajkak átszabásáról konyhakéssel, otthon, a konyhában. Szóval a súlyosabb tájakról érkező történetek ugyan a hidegrázásig borzalmasak, de még ettől is durvább az a tény, hogy léteznek olyan nyugati civilizációból érkező, független nők, akik SZÜZESSÉGVISSZAÁLLÍTÓ MŰTÉTET kérnek és MESTERSÉGES SZŰZHÁRTYÁT vásárolnak maguknak. Like WTF? Mondja már meg valaki, hogy lett-e valaki már attól jobb ember vagy akár jobb nő, hogy szűzhártyája volt? Nem – mint ahogy attól sem, hogy elvesztette azt. Hagyni kellene már ezt a nyavalyás szüzesség-hájpot a francba, és akkor – talán – nem munkálkodna azon minden kistini, hogy mielőbb elveszítse azt, és nem lenne igény (más körökben… vagy ugyanott) szüzességvisszaállító műtétekre meg mesterséges szűzhártyákra sem. Vagy menthetetlenül naív vagyok?

All in all, ronda szétcsúszást látok női fronton, és ezen még az indiai típusú termékenységi erotikus hastánc sem segít, fákkit.