Hitler-rajongó tinik armadája

Új divatikon, a Hello Kitty mellett

Amikor egri diák voltam, előfordultam néha a helyi alternatív szcéna fellegvárában, a Más Klubban. A helyiség bejáratával szemben egy csinos skinheadet ábrázoló rajz alatt hatalmas felirat hirdette: WHITE POWER, majd alatta egy fekete rasztafári mosolygott, BLACK POWER szöveggel kísérve. A két figura mellett pedig ott figyelt a toprongyos, tarajos punk, kannásborral a kezében: NO POWER. Ösztönszerűen ez utóbbi eszmerendszer állt hozzám a legközelebb.

Eltelt tíz év, de voltaképpen még ma is kivonom magam a pártpolitikai kérdések alól, és akadnak minden oldalról érkező ismerőseim, beleértve a szélsőségeket is (ifjú kommunisták és radikális nemzetiek). Igyekszem az ilyesfajta ideológiai kérdéseket a személyiségtől függetlenül kezelni, elvégre javarészt családi hagyomány, neveltetés és személyes tapasztalatok kérdése, ki melyik név mellé teszi az ikszet négy évente. Ráadásul a demokráciát az teszi demokráciává, hogy különböző érdekek és nézetek ütköztetéséből születik – jobb esetben – elfogadható megállapodás.

Van viszont egy dolog, ami régóta szúrja a szemem. Igazából jó ideje jártatom az agyam, hogyan foglalkozhatnék ezzel a témával szélesebb publikum előtt, de egyelőre még nem vettem rá magam, hogy ilyen érzékeny vizekre evezzek. Könnyen lehet tehát, hogy a kérdés megmarad blogtémának, mégis muszáj összeszednem az ezzel kapcsolatos érzéseimet.

Az elmúlt hét év tehetségtelen és tisztességtelen kormányzása, az öszödi beszéd és az úgynevezett koalíciós partner szánalmas erkölcsi mélyrepülése az egyértelmű gazdasági recesszió mellett egy még ijesztőbb, disszonáns problémát szült: teljesen szalonképtelenné tette a baloldalt, és megerősítette azt a fajta szélsőséges látásmódot, ami válságban akár végzetes is lehet. Aki sokat mozog tini-oldalakon, tudja miről beszélek: felnőtt korba lépett egy olyan generáció, akik a rossz kommunikáció, a történelmi alapismeretek hiánya, a nemzeti értékek és érdekek háttérbeszorulása és a cigánykérdés lehető legrosszabb módon történő kezelése miatt egészen a csőnáci, hitleri ideológiák dicsőítéséig ment vissza. Nem tudom felsorolni, az elmúlt fél évben hány olyan 15-20 éves ifjonc profilját, oldalát, blogját láttam, akiknek “kedvencei” között Adolf Hitler vagy a jó öreg Szálasi is szerepelt.

Adolf Hitler “válságkezelő” politikus volt – papíron legalábbis, aztán lehet jegyzetelni, mi mindent sikerült megvalósítania pártprogramjából a világháborún vagy a népirtáson kívül. 1929-re a gazdasági válság hatására elapadtak az USA- kölcsönök, összeomlott a Dawes-terv: rengeteg ember ment tönkre, óriási volt a munkanélküliség. A válságból a kiutat csak radikális változtatások jelenthették, és akkor színre lépett az NSDP és mindenkinek csupa olyat ígértek, ami az első világháború után megalázott-megtépázott, gazdasági világválság által sújtott közegben remekül hangzott: az öregkori nyugdíj nagyfokú fejlesztése, a nagy iparvállalatok profitjából történő részesedés és a közegészségügyi viszonyok javítása… de az ígéretek legnagyobb része a demagógia szintjén maradt. Göbbels pontosan tudta, hogy elég az érzelmekre hatni, az értelem mellékes. Oké, a földreform ügyében talán tett pár komoly lépést a Hitler-rezsim, de ez nem segít azon, hogy alapjáraton egy politikusként középszerűen tehetségtelen diktátorról van szó. A belpolitika lényege a szociális demagógia (“magasabb lesz a béred, komám”), a külpolitika meg az agresszív terjeszkedésről szólt. Mi ebben az érték? Hogyan nevezhetünk tehetséges vezetőnek egy olyan politikust, aki olyan elképesztő ökörségre alapoz intézkedéseket, mint a darwinizmus társadalmi szintű értelmezése…?!

És akkor még nem beszéltünk a jelenség legkárosabb kivetüléseiről, a második világháborúról és a holokausztról. Fel nem fogom, hogy az a tény, hogy létezik 2009-ben egy sor tisztázatlan, helytelenül kezelt kisebbségi kérdés, hogyan vezethet 18-20 éves embereket arra az álláspontra, hogy a gazdasági és társadalmi gondokra megoldást jelenthetnek olyan gyakorlati szempontból haszontalan, emberi szempontból életveszélyes elvek, mint az antiszemitizmus, a népirtás, a fajelmélet meg a többi közveszélyes, elmebeteg, igazi alternatívát azonban nem ajánló maszlag?! Egyáltalán: hogyan is képzelheti bárki, hogy faj alapján jobb lesz egyik ember a másiknál, és a “kevésbé jók” megsemmisítendők, végül pedig mindez hatékony megoldást jelent gazdasági problémákra?

A következő sokk, ha a Hitlerrel nosztalgiázó, felületes tudású tizenhat évesek problémáját felvetem, pontosan a válasszal ér: “miért, Sztálin vagy Rákosi mivel volt jobb?” Öregem, semmivel az ég adta világon, a diktatúra soha nem csak politikai kérdés, hanem emberi is. Nyilván nem azért foglalok állást egy-egy diktátor ellen, mert kommunista, zsidó, cigány vagy meleg vagyok, sőt: a felsoroltak közül egyik csoporthoz sem tartozom, éppen ezért egyik oldal diktatúrája sem lesz szememben tetszetősebb a másiknál. Azért éppen a hitleri – és nem a sztálini – diktatúra ellen rendezek kirohanást, mert a közélet és a gazdaság pillanatnyi állapotának köszönhetően az előbbinek van szomorú és ijesztő aktualitása, ettől függetlenül viszont a kommunizmus sem óhajtandóbb dolog a nácizmusnál egy centiméterrel sem. (“Jó, de a kommunista diktatúra nem csak hatmillió, hanem százmillió embert ölt meg” – ez az egyik kedvenc érvem, könyörgöm. Ki a franc akar számolgatni és mérleget készíteni a huszadik század legelmebetegebb vérengzéseiről pusztán azért, hogy számszerűen döntse el, melyik volt a leggázabb??? Ez már csak azért is mellékes, mert ha netán a te családod is benne van abban a hat- vagy százmillióban, akkor még kevésbé érdekel a mérleg, bármelyik oldalról is legyen szó. Már egy áldozat is sok lenne, más emberek eszméi miatt meghalni nagyon unkúl dolog.)

Mi változtathatna jelenlegi pocsék közhangulaton és az eltévedt kiskölykökön? Utópia: egy egészséges közéleti színtér kiegyensúlyozott, normális, tiszta múltú (!) jobb-és baloldallal, a nemzeti értékek és érdekek képviseletével, egy normális középosztállyal, a létező cigánykérdés túlspilázása vagy szőnyeg alá söprése helyetti okos kommunikációval… csupa olyan dolgokkal, amiken a válság nem segít, csak még jobban elmélyíti az ellentéteket és kedvez az értelem helyett érzelmekre ható szélsőséges elemeknek (akinek nem inge, ne vegye magára persze).

A demokrácia, különösen a mai Magyarország demokráciája kétségkívül szarul működik, de egyelőre még senkinek nem sikerült kitalálnia ettől jobbat.