Marilyn Manson kontra Győri Egyházmegye
Úgy látszik, Szikora Robit megtépázta a válság idén, mert még arra se maradt ideje, hogy megmozdulásokat szervezzen a Manson-koncert ellen. Sebaj, azért van utánpótlás így is: most a Győri Egyházmegye küzd az “amerikai sátánista zenekar” soproni fellépésének meghiúsulásáért.

Szikora nem vállalta idén
Be kell vallanom valamit: szégyen, nem szégyen, az egész Marilyn Manson-jelenség úgy zúgott el mellettem, hogy észre se vettem. Találkoztam persze Manson-számokkal a tévében és a rádióban, elvégre az ilyesmi mainstream előadó esetében elkerülhetetlen, viszont soha nem volt rám semmilyen hatással a dolog. Kábé, mintha víztől akarnánk berúgni: próbálkozni lehet, de az eredmény várat magára. Fura dolog ez, mert hiszen az a fajta “bölcsészgeci” volnék, akinek mindenről van ám véleménye – Manson mégis valahogy a semleges térfelületen maradt. Gyenge zene fix panelek mentén, ügyes marketing: az árukapcsolás társadalomkritikával átitatott álsátánizmussal működik igazán. Zavaró, hogy még kikerülni se lehet: az undergroundban is találkozni a nevével, és celebhíreket is kell írni róla időről időre, egy-egy Lindsay Lohan és Britney Spears között.
Voltak persze ismerősök-barátok, akik egyfajta kiindulási pontnak tekintették “az antikrisztus” zenéjét, amolyan forrásnak, ami arra jó, hogy a 11-13 éves kölyköket igényesebb sötét muzsikák irányába fordítsa – már ha persze a Manson nevezhető igényes zenének, ugye (engem nem igazán mozgat meg a metál). “Na ja, szerettem Mansont, 15 évesen: HIM, Manson, Rammstein, aztán jött az underground, ez volt a beugró” – tucatszor hallottam már ezt a mondatot. Fura, hogy ez nálam kimaradt.
Ma sem vonz különösebben se a jelenség, se a zene: sőt, igazából taszít a stílus és a körülötte pulzáló műbalhészag (plusz kissé szalonképtelennek tartom Charles Manson szellemét akár csak verbálisan is megidézni, de mondjuk én túlérzékeny vagyok, horogkeresztes hellokittyt se tűznék a kulcstartómra). Ezzel együtt komolyabban felháborodni se tudtam soha: ha valakinek ez mond valamit, közvetít üzenetet és örömet okoz, ám legyen. Az emberiség nem ezért fog kipusztulni (mellesleg pont tegnap vetítette a Duna TV a Kóla, puska, sültkrumplit, amiben Manson papa is nyilatkozik, lévén Amerika viccesmód őt tette felelőssé a Columbine-beli mészárlásért… amitől én, nem mellesleg, ötszáz méterre tanultam akkoriban – engem azért nem vettek elő).
Szóval most itt van ez a Győri Egyházmegye, akik közelről sem olyan toleránsak, mint én vagyok – sőt, kicsit sem azok, de hát végeredményben ez a dolguk. Ki tiltakozzon, ha nem ők? És mit csinálnának, ha nem tiltakoznának? Legalább a katolikus egyház működjön rendeltetésszerűen, ha már a politikai pártok szerepet cseréltek.

Kik, ha nem ők? És mikor, ha nem most?
Az apróbetűs rész persze remek reklám Mansonéknak:
Sajnálattal és őszinte megrökönyödéssel vettük tudomásul, hogy többszöri jelzésünk ellenére Sopron Megyei Jogú Városban megvalósulhat egy köztudomásúan keresztényellenes zenekar fellépése, jóllehet ez alkalmat ad a keresztények elleni gyűlöletkeltésre és az egyház, valamint szentségei gyalázására. Ezért fordulunk minden jószándékú keresztény testvérünkhöz, hogy imádsággal és böjt felajánlásával könyörögjenek a gyűlöletkeltőkért és megtévesztett testvéreinkért.
Győri Egyházmegye
Bónuszként előadás is várható a beszédes Isten szereti Marilyn Mansont? címmel, amit kerekasztalbeszélgetés követ, melynek keretében megvitatják az egybegyűltek, sátánista-e a zenekar, és ha igen, vajon mennyire veszélyes ez a társadalomra nézve. Bizonyára marhára az, amikor minden tizenöt másodpercben éhen hal egy ember, és egyébként is rohad a világ pélója, ráadásul 80 forinttal drágább lett a Rauch Ice Tea az ÁFA-boostnak köszönhetően.

Íme, a feed...


A világ pélója az bizony nagyon durván. Én boldog vagyok, hogy végül hol volt hol nem VOLT nem vagyok VOLTon. Manson meg annnyira hidegen hagy…:)
Akkor majd Sound-on koccintunk, bulita!
Hátja. Ráadásul Manson ma már nem nagyon sokkol senkit, máshol már nem is nagyon tüntetnek ellene, csak itt. Amikor meg jön vmi trú black metál zenekar, miért nem inkább ellenük tüntetnek, még mindig több értelme lenne!!! :D
Ja, amikor jönnek a kifliszájúak, fehár alapon fekete kifli, ugye… :D És darálnak ezerrel.
“Ki tiltakozzon, ha nem ők?”
Senki. Szar ország az, ahol az ilyesmi megtörténhet.
No jó, azért az egyház egyház, sosem a nyitottságukról voltak híresek. Igaz viszont, hogy nem emlékszem, Jézus Krisztus bárki ellen is tiltakozott volna…
Nekem is teljesen idegen Marilyn Manson zenéje, de a külsejét, és megnyilvánulásait én speciel nem hagytam szó nélkül, nem tudom miért, de taszít a jelenléte. De ettől függetlenül nem érdekel, mit csinál; amíg komolyabbra nem fordul ez a keresztényellenes dolog. De szerintem amúgy sem nagyon durvák ezek az ügyei, nemhogy még tiltakozni is kelljen ellene – megosztó személyiség, az egyszer biztos. Van, aki ebben a zenében találja meg “önmagát”. Bár számomra Manson zenéjében nincs semmi mondanivaló. Egyszerűen nem érint meg. Kitérhetnék most az én zenei ízlésemre is, de nem teszem.
Elképesztő, mennyi mindent tudok meg hírek olvasgatása nélkül is – a blogodból. Rendszeres látogató vagyok, és csak gratulálni tudok. Még mindig ez a kedvenc blogom, és köszönöm, hogy olvashatom – jó itt lenni …
Én köszönöm, hogy itt vagy!
Igen, pont ez a fura: hogy maga a zene nem maradandó, az imázs talán mainstream körökben kiceri a biztosítékot, de egyébként semmi új a nap alatt. Azt nem értem, a Cradle of Filth vagy a Dimmu Borgir, netán a Marduk vagy a Darkthrone miért nem zavarja az egyházat… fura, no.
mert őket nem ismerik.. :P
imádom a blogodat, az írás utolsó bekezdése hatalmas, jót röhögtem rajta, szeretünk Eszti :)
Drága Eszterem:)
jó olvasni Téged!
Biám megy Voltra Te ottleszel?
Talizzatok!!!!
írj neki!
Ölellek Enikő
Jééé, micsoda kellemes meglepetés! VOLT-on sajnos nem én vagyok, hanem két kollégám, én idén Balaton Soundra megyek “hivatalból”. Hú, Biát is jó régen láttam, ideje volna bizony!
Egyszer-kétszer hallottam Marilyn Menson-ról. – rádióban, tévében.
Nekem nem nagy szám az Ő teljesítménye, persze lehet, hogy tévedek, és Ő a legnagyobb.
A tiltakozós dolgot meg kész viccnek tartom. No, ennyi.
Jók az írásaid;)
(Köszönöm!)
Amúgy Manson bácsi magyarországi nimbusza is csökken, de azért kíváncsi vagyok a koncertbeszámolókra, felvételekre. A legutóbbi állítólag sablonos volt, és Manson tojt a közönségre. Hát igen, sztárallűrök.
Én VOLTam, de nem Mansonon :) Valóban mulatságos a történet, a tisztelt Egyház valószínűleg nem hallott még a negatív reklám fogalmáról. Nincs még egy hely a világon, ahol még Mansont bárki is komolyan venné (talán, mint előadóművészt sem, nem hogy “sátánistaként” :) Csak hát Magyarisztánba lassan jutnak el az ilyen hírek. Az már megy, hogy mi a CELEB (brr), de az image szó még nem mond semmit. Tényleg vicc, hogy nincs jobb dolguk… többet tiltakoznak errefelé bután és hangosan, mint a szülők egy évadnyi South Parkban :)
Ez a hasonlat a végén nagyon ütött! :))
Fontos ez?Egyébként volt szerencsém egyszer egy bulin lenni a győri megyés püspökkel és szerintem nagyony semmilyen volt. (Etekintetben föliratkozhat Bali nagykövete mellé. Na és kinek büszkélkedhetnék ezzel, mint valós és képzelt bölcsész ismerőseimnek . Ennél emlékezettesbb volt együtt inni [9 dl román konyak/fő] Basescu-val – hajós kapitány korábán -, mert iszonyúan berúgtam, míg ő kurva jól bírta a kiképzést.) Ideje lenne nevessé vált faszik helyet néhány jó nővel szórakoznom.
Így van, utolsó mondat rulez, túl sok a vezérigazgató pajtás a mezei jó csajok helyett! :D
ki gondolta volna hogy majd ilyen kritikát kap: :D:D:D
http://www.quart.hu/cikk.php?id=3897