Az univerzum dohányfüstje

Azok után, hogy délelőtt eléggé brutális módon kiraboltak – nem akarok beszélni róla – és iratok, pénz etc. nélkül maradtam, szinte biztos voltam benne, hogy az esti Depeche Mode-koncert csak kurva jó lehet. Stílszerűen pofára estem, kegyetlen unalmas és vacak volt; most szívnám is a fogam, ha fizetnem kellett volna, de szerencsére ingyé’ vót. Így szopunk mi, egy egész napon át.

Voltak olyan mázlisták, akik legalább kényelmesen ülhettek

Soha nem mozogtam a mainstreamben, mindig undergroundjóska voltam, így aztán el sem tudtam képzelni az esemény előtt, hogy negyvenezer ember legyen kíváncsi egy darab koncertre (ami ennek ellenére színvonalas is lehet), ezt a számot ugyanis még egy komplett fesztiválon is túmaccsnaknak találtam volna. Emlékszem, 2001-ben az Aréna előtt hallgattuk a Depeche Mode-ot, és azon ájuldoztunk, hogy húúúú, majdnem teljesen tisztán hallani mindent kívülről is – aztán 2009-ben már “belülről” is unalmasnak rémlett ugyanez…vajon így múlik el a világ dicsősége?

Ahhoz képest, hogy mennyire készültem rá, elképesztően megbántam, hogy egyáltalán elmentem. Tömegnyomor, lökdösődés, tülekedés, durvulás, a magyar ember pedig – egyedülálló módon a nyugati civilizációban – a tánctér közepén is láncdohányzik, és senki nem szól rá. Remek dolog, amikor 30 percen át a nyakát szagolod valakinek, erre ő - két-három centire a másik embertől  - frankón rágyújt, és természetesen hat percen belül apró, fekete lyukat éget a belső karodra, mert hát melletted áll, tőled két centire, midőn öt irányból lökdösik. Biztonsági őr persze ilyenkor sehol, hogy kirángassa a parasztját, az csak motozáskor van ott. A koncert 70 százalékában tehát tahó, paraszt tánctéri dohányzókat kerülgettem, és persze szorgalmasan szívtam a kibaszott füstjüket. No, de mit is várnánk egy olyan országtól, ahol a metrólépcsőn nem baloldalt, libasorban állnak az emberek, hanem jobbra-balra, ahogy esik, úgy puffan alapon, nehogy mozdulni tudjon, aki épp igyekszik valahová? Nem akarok vaskalapos, konzervatív csendőrnek tűnni, de rengeteget elárul egy társadalom állapotáról, hogy hogyan állnak az emberek egy metró mozgólépcsőjén – no, azok után, hogy tudjuk, nálunk mi a helyzet, egy percig se kéne meglepődni azon, hogy egy többtízezres eseményen, ahol a hasadban-hátadban-fenekedben is érzed valaki leheletét, minden harmadik ember vidáman rá mer gyújtani, és senki nincs, aki kiütni a kezéből a cigarettát. Németországban ez azért nem egészen így megy, és én sajnos hozzászoktam a színvonalas, tiszta, kulturált német rendezéshez. Az Amerika-seggnyalás meg végképp távol áll tőlem, mégis azt kell mondanom: ott még közterületen sem gyújthatsz rá, nem még a tömeg kellős közepén.

Hátul, ahol kevésbé sűrű a tömeg még mozogni is lehet

Az már kicsit komikumszámba ment, hogy volt, aki már 3-ra odament ezt élvezni – én ezt vak fanatizmusnak tartom, de persze nem vetem meg, mert én is keresztül mentem hasonló élményen, csak éppen nem a mainstream-vonal mentén. Tudom, hogy rengeteg energiát ad – és ez legitimmé teszi az élményt, akkor is, ha Dave Gahen-ék speciel soha nem tudták belőlem ezt a reakciót kiváltani. Szóval nincs ezzel gond, nekem viszont kemény napom volt az iratvesztésem és az egyéb melók körüli stressz miatt, így aztán csak 7 fele érhettem oda. Nem volt gond ezzel sem, kényelmesen eljutottam a harmadik sorig – ott viszont egy sor büdös, mosdatlan, lökdösödő, tülekedő, cigarettázó, sörlötyögtető emberrel találkoztam, akik egyáltalán nem voltak képesek kulturáltan viselkedni a dögmelegben, egymás leheletében fuldokolva. Sebaj, végignéztem szegény Zagarékat, akiket kevesen tudtak igazán értékelni az adott kontextusban; azt hiszem, elképesztően hálatlán dolog lehet előzenekarnak lenni, amikor minden percben ezrek sikoltoznak egy másik formációért, akik miatt tízezreket pakoltak le az asztalra, válság ide vagy oda. Jól teljesítettek mindenesetre a srácok, még élveztem is volna, ha levegőhöz jutottam volna a harmadik sorban a cigifüsttől (amit mellesleg a gorilla is tisztán látott, mégsem szólt rá egyik füstölgőre se, hogy bazmeg, ez balesetveszélyes és antiszociális, takarodjá’ kifele – Magyarország, bammeg).

Aztán jött a Depesmód. Vérprofin és tökéletesen. Ahogyan dvd-n látnánk. A második számnál viszont már nem bírtam a tülekedést, a lökdösődést és főként a cigifüstöt, ráadásul közben megittam egy kisüveg Royal vodkát, így táncolni vágytam picit, hátra mentem tehát. Gyönyörűen szólt – viszont elképesztően sterilen. Meglepett, hogy sehol egy bazmegmagadbudapest vagy bármi egyéb, ami azt sejtetné, hogy nem hologramokat látunk, amiket minden országban levetítenek, hanem hús vér emberekkel van dolgunk, akik némi antropomorf jeleggel is bírnak – és kommunikálnak a démosszal. De nem – semmi személyes jellege nem volt az egésznek. Próbáltam figyelni Dave-et, hogy tényleg igaz-e az überbennfentes infó, miszerint a híres betegség voltaképpen túladagolás volt, de persze nem láthattam olyan közelségből, hogy a herka hatásait fel tudjam mérni. Mindenesetre nem lepne meg: amilyen szintjén a népszerűségnek és vak fanatizmusnak ezek az emberek működnek, már teljesen bocsánatos dolog a hernyó. Pokolian fáj ilyenkor a szívem értük, mert annyi csodálatos dalt alkottak ők így… illetve főként még A. Wilder barátunnkal, ugye.    

Aztán zuhogni kezdett az eső, és mindenki rohant fedezékbe - sokan szídták a banzájt, na

Idegen élmény volt – azért mentem, hogy ismerős arcokat lássak, de végig egyedül voltam. Szerettem volna barátokkal közösen bulizni, összenézni egy-egy kedvenc számnál - ehelyett csak lökdösődés és cigifüst ért, no meg persze a koncert közepétől a zuhogó eső.  A Depeche Mode-ot meg kedvelem, de a DM-fandom jelensége évek óta ingerel és idegesít, együtt a mainstream hodályok spirituális magányával.  Jól megbántam, hogy elmentem, pláne, mivel hazatérvén tengernyi meló várt… és mert… lássuk be, nem az én asztalom az ilyesmi… plusz rá kellett döbbennem arra is, hogy valószínűleg felületes emberi kapcsolatokba sem kéne kapaszkodnom már, mert ami elmúlt, az bizony elmúlt, és sajna – meg szerencsére – nem erőszak a disznótor. Mindenki legyen boldog a maga szép új világában, az univerzum meg szétesőben, amúgy is… lesz ez még így se!