Újságíró-ábrázolás az amerikai tinifilmekben
Döbbentem fedezem fel napról napra Tanácsadó rovatunk pályaválasztási felületének böngészésekor – már kész mentálhigiénés szakértővé avanzsáltam, – hogy manapság valamiért minden második tini újságíró akar lenni. Úgy látszik, ez az új divatszakma: aki semmire se jó, ezt még simán csinálhatja, warum nicht? És mérget vennék rá, hogy az amerikai tinifilmek csak rontanak a helyzeten.
Nem vagyok sajnos túl tájékozott film-ügyben, ezért előre bocsátom, bizonyára tucatnyi hasonló mozi létezik még: nekem egyelőre ezek jutottak eszembe arról, miként ábrázolja Hollywood a zsurnaliszták életét.

Egy hónap, egy cikk - főállásban sok pénzért
Never Been Kissed, 1999
A romantikus komédia főhőse Josie Geller, alias Drew Barrymore 25 éves copy editor - nálunk ilyen munkakör eleve nincs, egyébként annyit tesz, hogy nem saját cikkeket ír, hanem másét javítgatja (nem világos, ez miben más, mint az olvasószerkesztő vagy a korrektor, de egy valamirevaló amcsi lapnál mindhárom van, míg nálunk a tendencia kicsit más: rendszerint egy ember végzi három ember munkáját, nem pedig fordítva). Mivel marhára fentagyú munkaerőről van szó, a főnök hosszas mérlegelés és több tucat míting után azzal bízza meg, hogy pikáns tinisztorit göngyölítsen fel a lap számára. Ha Josie magyar skríbler lenne, kapna két órát a munkaidő lejárta után, hogy összeollózzon valamit a netről, saját fantáziája segítségével, amit aztán valami ciki celeb neve majd csak elad. De Amerikában? Josie pár hónapra egy középiskolába vonul, hogy testközelből érzékelhesse a tiniélet fonákságait, amolyan ipari kémként. Azt nem tudjuk, közben ki dolgozik helyette, és miért éri meg egy lapnak heti egy berúgtunk-a-futballpályán-jellegű tinisztoriért egy szalmaszálat is keresztbe tenni, de tény, hogy Josie a végére szupersikeres, őrültmenő és übergazdag nagybetűs Újságíró lesz, mivel képes volt egy darab cikket úgy összehozni másfél hónap alatt, hogy közben hatan dolgoztak a keze alá. A végén még egy Pulitzert is kiutalnak neki, mint az év zsenijének.

Olyan magazinnál dolgozik, ahol a relaunchot egy 13 éves kiscsaj röhögve levezényli, és milliomos lesz belőle
13 Going on 30, 2004
A szokásos szetting, a 13 éves Jenna Rinkből hirtelen 30 éves Jenna Rink lesz (Jennifer Garner), aki tinikora kedvenc magazinjának, a Poise-nak dolgozik. Persze 30 évesen kibaszott gazdag és őrült menő, saját lakás és kocsi, nagyon fancy partyk minden este, no meg csupa Armani meg Gucci-cucc – mindezt szerkesztői fizetéséből, persze. Jenna az atyaúristen a magazinnál, de persze csak napi 4 órát dolgozik, a hátralévő időben shoppingol és koktélozik, meg az arcát vasalja. A melója olyan komoly kvalitásokat kíván, hogy 13 éves önmaga lazán levezényli a magazin relaunchot, csak közben – hogy azért bonyodalom is legyen-, kolléganője átcsusszan a konkurenciához és átpasszolja nekik a 13 éves Jenna korszakalkotó ötleteit. A végén persze nem a termékközpontú gondolkozás győz, hanem Jenna naiv, tiszta, gyermeki gondolatai és lelkesedése diadalmaskodik a szerkesztőségben, így a magazin már egy hét múlva régi fényében tündököl, Jenna pedig attól fogva atyaúristen lesz a kiadónál.
Nem Jut Eszembe a Film Címe, ????
Csávó egy nap rájön, hogy az igazi szülei nem az igazi szülei, hanem valójában két kéteshírű pornós figura leszármazottja, akik médiacéget alapítottak és a világ egyik legnagyobb magazinját adják ki, óriási sikerrel. Midőn a szülők meghalnak, csávó örököl mindent, és persze – 16 éves, nulla tudással – tulajdonos-főszerkesztő lesz. Onnantól fogva dől hozzá a lé, sorra veszi a luxusautókat és beszól a csökött elméjű matektanárnak, egészen addig, amíg a konkurencia meg nem leckézteti. Csávó a végén észhez tér, és zseniális, őszinte, gyermeki lelkesedéséből fakadó relaunch-ötleteivel megmenti a médiacéget és újra piacvezető pozícióba vágja a magazint.

Vezető újságíróként úgy adja le az interjút, ahogy az a magnón állt
Bridget Jones – The Edge of Reason, 2004
A film még csak istenes a kedvesen csetlő-botló Bridget-figurával, de a könyvtől minden jóérzésű kultúrembernek kinyílik a zsebében a svájci bicska. Bridget Jones egy sötét, agyhalott szőke újságírólány, aki soha egy könyvet nem vett a kezébe, a közélethez annyit konyít, hogy egyes országokban polgárháború dúl és akkor a nők kevesebbet shoppingolnak, interjút pedig úgy ad le, ahogy azt magnóról lejegyzetelte, nyiszte utómunka és szerkesztés. A szakmaiság csúcsa számára az, hogy végigpotyázgat pár stájt az ingyenpia miatt – ezt persze én is szoktam, lássuk be, múlt héten nem is rendeltem ebédet - ennek ellenére mégis 30 évesen önálló lakása és kocsija van, flancos síparadicsomokban parádézik és a trópusokra jár nyaralni. A legviccesebb pedig: a végén amolyan trendszetter lesz belőle, és a társadalom elismert tagjaként tartják számon, mint menő zsurnaliszta meg médiacsászár.
Confessions of a Shopaholic, 2009

Azért lett újságíró, hogy minden héten vehessen magának egy 1000 dolláros sálat
A doktorszöszi-bukéjú történetben adott Rebecca Bloomwood hivatásos hülye picsa, aki havonta félmillát elshoppingol, ezért jól fizető állás kell, ahol nem baj, ha semmihez se ért: az írott sajtó szinte adja magát, kézenfekvő választás ez, ugye. Ha Magyarországon választja ezt a pályát, egyértelmű, hogy innentől se ideje, se pénze nem lesz boltkóroskodni, de az Atlanti-óceán túlsó partján másképp mennek a dolgok: Rebecca milliókat kúr el sálakra és cipőkre újságírói fizetéséből, miközben cserében csak heti egy cikket kell szállítania, amit két asszisztens és egy sármos chippendale segít neki összehozni. Nem győz az ember irigykedni, ugye.
És a mindenkori aduász
Tegyük még mindehhez hozzá az-öt-perc-múlva-felrobban-a-föld-de-bruce-willis-megmenti-típusú katasztrófafilmek fitos orrú újságírónőjét – nő utótag kötelező – aki minden percben legalább kétszer elmondja: “De az embereknek joguk van tudni!”, mire a polgármester feldúltan tiltakozik: “Nem szivároghat ki semmilyen információ, a választások előtt ez katasztrofális következményekkel járna!”, ennek ellenére Szőke Fitos csak eleget tesz az infotainment műfaj kötelességeinek és tudatja a világgal, hogy végveszély van, majd két robbanás közt összejön Bruce Willis-szel, aki már kiszállt, de a kisfia emléke miatt azért megmentette még egyszer a világot a szőke újságírónővel az oldalán.
Mindezek fényében ne csodálkozzunk, hogy ott tart a média, ahol!

Íme, a feed...


és a tininindzsateknőcökben is újságírónő van, meg a supermanben is.
Azokat nem láttam, de már látom, hogy pedig tanulhatnék onnan is!
Nem tagadhatjuk tovább, az embereknek joguk van tudni. Srácok, ez tényleg ilyen. Tegnap én is a shoppingolásba menekültem, amikor meghúztam a Ferrarimat a Bentleyvel. :D
Azért jó tudni, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a problémákkal. Most is azon kell pörgetni az agyamat, hogy most, amikor az iPhone 3.0-s OS megérkezett, hogyan szakadok el a habpartyból, hogy az elsők között vehessem meg.
Ezt megint jól megírtad :)
Az amerikai filmek újságírómintáit látva mindig ledöbbentem… Nem tudom, miért szeretik totál sötétnek ábrázolni az újságírókat… (Bár, ha körülnézek a szerkben…)
Basszus, ezen mekkorát röhögtem (hangosan, itt a szerkesztőségben)! “Nem tudom, miért szeretik totál sötétnek ábrázolni az újságírókat… (Bár, ha körülnézek a szerkben…)” – LOL
Nézz körül te is :)
A Bruce Wilis-es a legjobb. Az egy elég ismerős történet.:DDDD ” holnap lesz elnökválasztás,nehogy a bürokraták kerüljenek a bársonyszéékbe” Ezt kihagytad a polgármestertől.” ez nemzetbiztonsági ügy”
2018, Dél-Dakota, A Nemzetbiztonsági Federáció Titkos Aktáinak Háza. Nulla óra húsz perc.
Most komolyan azon csodálkoznak hivatásos újságírók (vagy egyáltalán felnőtt emberek), hogy nem is úgy van, mint a moziba’? Ezétartittamédija!
De ezek nem hivatásosak, csak kis tinik, akik szeretnének ezen a pályán elindulni. Aztán csodálkoznak. :)
Na és a Berimór abban a filmben végül a májkülvartan alakította tamárbácsival lesz hepi ever ever after. Ht hol voltak az ilyen tanárok mint amilyen az a faszi lenne, amikor én voltam középsulis?
Boltkór Rebecca meg pluszban sajna agyhalott.
De szeretném, ha valaki forgatna egy filmet a magyar evős bácsikról és a vének tanácsáról.
No igen, Emkének is nagyon zsánere vartanúr. Engem se tanítottak sajna ilyen arcok, hiába. Azért nem mennék vissza gimibe.
“Nem Jut Eszembe a Film Címe, ????” <-ez a sor önmagában priceless @XD (egyébként nekem sem jut eszembe.)
viszont most egy csöppet meglepődtem, mivel az én környezetemben senki sem óhajt újságíróvá válni – ami kommunikáció szakon elég érdekes. mindenki "üzleti kommunikátor" (gondolom pr-os, szóvivő, marketinges, menedzser) akar lenni. oké, voltak páran, akik zsurnaliszta ambíciókkal érkeztek a suliba, de belőlük a maradék lelkesedést is kioltotta egy szakmai gyakorlatra vendégként meghívott fiatal újságírólány beszámolója. napi 12 óra munka? hoppá. ez aztán senkinek sem volt ínyére. szerintem az álmodozó tinik is leszállnak a földre, ha megtudják, mivel jár ez a szakma. amúgy én sem vagyok biztos benne, h meg akarok / meg tudok élni ilyesmiből. majd meglátjuk @;D
btw tiniként informatikus akartam lenni. jó esetben az élet ad 1-2 pofont, ami jelzi a tévutat….^^
Ez érdekes. Éppen a múltkor merengtem azon, hogy az egyetemi tanárképzésben résztvevők közül 10-ból egy akar tanár lenni. Érdekes ez. Azért a pr-szakma se egyszerű… sose lehet tudni, hiába. Manapság meg megélni semmiből se egyszerű, sajna :(.
Megest jó írás!
Fetrengtem a röhögéstől, persze utána azért magamba szálltam , nem buszra… és elmerengtem, hogy a hollywoodi celluloid pazarlók, hogyan képzelnek el bizonyos szakmákat és miként reprezentálják őket a nagy nyilvánosságnak.
Sajnos egyik filmet sem láttam a fenn említettek közül (what a shame!), de a tartalomismertetők alapján elég messze járnak a valóságtól… Ez van. A nyugat szereti kifigurázni és egy adag rózsaszín maszlaggal leönteni a dolgokat.
Amúgy tény, hogy a filmekben két archeotípusa létezik a firkászoknak: okos , szemüveges (persze kopott és macskájával él) , gyanakvó és igazságbajnoka illetve a “nincs semmi a fejemben, az agyammal tömték ki a mellemet!”…
Szánalmas, pláne, hogy ez abszolút nem fedi a valóságot… dehát mit várunk…
Valóban elég idétlenül ábrázolják az újságírókat ezekben a filmekben; nem ismerem az amerikai pszichét, nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka.
Viszont számomra az újságíró ábrázolás, illetve az újságírás mindig érdekes téma, s ennek kapcsán én említenék pár filmet, amelyet lehet már láttatok:
Lapzárta, A hazugsággyáros, A bennfentes – mindhárom igaz történet alapján.
Ezeket érdemes megnézni, többek között azt a témát járják körbe, hogy meddig mehet el az újságíró, hol vannak a határok, ki mit képes megtenni…a három filmben három különböző végkifejletet ismerhetünk meg, amit most nem árulok el. :-)
Hú, nagyon köszi a filmtippeket! Utána fogok nézni, mert engem is érdekel a téma.