Anticeleb vagyok, tegyél bele az újságba!

Valamiért divat lett mostanában az antisztárság. A jelenség nyilván összefügg a bulvárszféra túlzott celebkultuszával, ami minden jóérzésű kultúremberből ellenérzéseket vált ki. A történet idáig érthető, de vajon hol jön el az a pont, amikor az antisztárok elszaporodnak? A hét szaftos “Kölcsey-Gyurkó Levente kontra Medveczky Ilona” botránya után elgondolkoztam, hogyan vált életünk részévé a celebkultusz és ennek logikus aftermathjeként az antisztárok kontrasztja is. 

Az anticeleb Manson Hollywood összes díváját végigdugta, Dita Von Teese se két percig volt a neje

Kultúra és ellenkultúra: a celebség anticelebséget szül

Ahol egy “kultúra” – ebben az esetben persze csak idézőjelesen - megjelenik, ott általában ellenkultúra is kialakul. Ha a celebek – beleértve persze az újmédia-celebség ificsapatát is - veszik át az uralmat a bulvárban és a nembulvár műfajokban egyaránt, adja magát, hogy előbb-utóbb jönnek azok, akiknek kifordul a gyomra a “szaftos sztárpletyiktől”. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, egy világjelenség lenyomataként mikor érkeznek meg hozzánk is a megmondóemberek, azaz az anticelebek. Legalábbis az anticeleb-wannabe-k, akik mélyen elítélik a sztárvilág felületes hívságait és talmi csillogását…

A “normál renitensekkel” és mezei lázadókkal most nem foglalkozunk, elsősorban azok érdekelnek minket, akik kimodottan a huszadik század végén-huszonegyedik század elején kialakult celeb-kultuszra reagáltak a médiában, és maguk is a gépezet – a húsipar – részévé váltak ezáltal.

A magyar celeb-fétis késett: később jöttek az anticelebek is 

 Nemzetközi viszonylatban Marilyn Manson volt az egyik első fecske, a sokkrocker “Amerika élő lelkiismeretének” nevezte magát, voltak idők, amikor a naivabbak még el is hitték, hogy a “feketebárány” tényleg értéket közvetít. Aztán persze a gyermekebb lelkűek számára is világossá vált, hogy MM egy kreatív üzletember, aki Hollywoodban azokkal bizniszel, akiket a nagy nyilvánosság előtt egrecíroztat. Később aztán jöttek a további anticelebek: a bulvárblogger Perez Hilton meg a többiek.

Magyarországon késett a celeb-kultusz, 1999-ben, amikor Mansont már kitiltották Coloradóból, mondván ő a felelős a Columbine High School-béli diákmészárlásért, akkor nálunk még a tévéműsorok a szocio-korszakukat élték. A frissen indult országos kereskedelmi csatornák műsoraikat hétköznapi emberek sztorijaival adták el, a bulvárlapok csúnya gyilkosságokról és gyerekelhelyezési perekről cikkeztek, a főzőműsorokban szakácsok főztek, a reality-showkat az utca emberével is el lehetett adni.

Eltelt tíz év, és hozzánk is megérkezett a celeb-kultusz: a Vacsoracsata eredeti, celebmentes verziója rondán megbukott, a Bár 2.0 a Viasat3 történetének egyik legnagyobb buktája volt: a szocio-realityk már rég kimentek a divatból, valóságshowt már rég csak hírességekkel lehet eladni (Celeb vagyok, ments ki innen; A sztárok a fejükre estek etc.).
 

 A magyar változat munkatársai egyelőre nem tudnak megélni az anticelebségből 

Jakab Ivánnak nem jött össze az anticelebség

A magyar változat munkatársai közül az egyik úttörő Jakab Iván volt, egy 33 éves ex-intézetis roma srác, akit folyamatos botrány-ügyei miatt kizártak a bukott Bár 2.0-ból is. A fickóval volt “szerencsém” beszélgetni is munkaköri kötelességként, ugye, és ő nyíltan fel is vállalta, szeretne abból megélni, hogy “antisztár” és megmondóember. Nem jött össze neki, azóta se hallottunk róla érdemben (bár a youtube-on feltűnt pár vérciki Jakab Iván-videó).

Egy év se telt el, és itt az új trónkövetelő. A fiatalembert úgy hívják, Kölcsey-Gyurkó Levente, 21 éves, és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rongyosra anyázta Medveczky Ilonát az Áll az alku című műsorban, majd többtucat showban, ahová az ügy kapcsán hívták meg.

A srác úgy véli, a média nem közvetít értéket (kliseszótár 72. oldal), de amikor Hajdú Péter megkérdezte tőle a mai Esti Frizbiben, hogy fel tud-e sorolni három Mikszáth-regényt, egyet sem sikerült neki. Kifejtette, hogy a bulvár feladata nem a szórakoztatás, hanem az értékek közvetítése kellene, hogy legyen (huszonegy évesen?! bazz, én utoljára nyolcadikban képzeltem ezt, akkor viszont fölöttébb radikálisan), és a Képírók című éjjeli elvontság főműsoridőben bezzeg milliókat szegezne a képernyő elé, és bi’on’ lenyomná még a Győzike-showt is.  (Nos, ezek szerint az csak véletlen, hogy a kulturális/irodalmi/művészeti cikkeimet ötvenen olvassák, amiben viszont a “Robert Pattinson”, “szex”, “ingyen” és “botrány” szavak valamelyike szerepel, azt óránként kétezren. De mindegy is, mert  innentől fogva sajnos nincs választása az embernek… igaz, azért lassan, de biztosan igyekszünk hozzácsepegtetni a dolgokhoz némi tényleges tartalmat is – nem könnyű. Levente, igazán hozhatnál az értelmesebb írásaimnak pár kattintást, mégha ettől még nem is fogalmazódik át automatikusan a termékkoncepció). 

Huszonegy évesen hogy lehet valaki ennyire gyermeteg? Kenyér és cirkusz kell a népnek, Shakespeare idejében is otthagyták a nagy drámaíró (zömében másoktól kölcsönzött) darabjait, ha nem volt elég szaftos a szapiopi, és “átkapcsoltak” a szomszédba, ahol medveverés vagy kutyaviadal zajlott. Sajnos ez van; ha pedig évszázadok – sőt, évezredek – alatt nem változott a démosz és a közízlés, akkor nem pont a kereskedelmi televíziózás hozza meg a szellemi üdvözülést az emberi faj számára. Ma már legalább vannak alternatívák, annak tessék örülni. A magaskultúráért mindig “menni kellett”, sose jött házhoz – nem is feladata neki. (Más kérdés a bulvár pillanatnyi állapota és minősége – de magát az intézményt kritizálni olyan, mintha luxusprostikat akarnánk szociális munkásoknak átképezni.)

Kölcsey-Gyurkó Levente két és fél millát kaszált az Áll az alkuban

Kölcsey-Gyurkó Levente (igen, most adunk a Guglibótnak) azt is elmondta, hogy azért volt sikere az Áll az alku castingján, mert ő “önmagát adta”, minden póztól és allűrtől mentesen – szemben a többi jelölttel, akik szarrápózolták magukat és láthatóan filmsztárokat majmoltak, mert “nem merték vállalni önmagukat”. (Érdekes, mekkora keletje van egyébként manapság ennek az “önmagunkat adni” dumának, és az is megdöbbentő, mennyit tudnak a lilahajú, szegecses holdjárós, női fehérneműben grasszáló palik arról rinyálni, hogy BIZONY MÁR MEGINT BESZÓLT NEKIK a csúnya utca embere, pusztán azért, mert önmagát adta. Ááá, dögunalom és döghal-szag.)      

Jó lenne okosat mondani, de én a celeb-anticeleb témakörrel is úgy vagyok, mint a kommunizmus-fasizmus kontraszttal: könyörgöm, egyik gázabb, mint a másik, ne kelljen már választani közülük! Egészséges lelkületű ember pedig nem produktum nélküli, tizenöt perc hírnévre gyúr, de nem is félművelt, tirpák módon köpköd mindenre, ami mozog… miközben észrevétlenül ő is részévé válik a gépezetnek, akárcsak ez a Kölcsey-Gyurkó Levente, aki most secperc alatt megjárta a Mokkát, a Reggelit, a Blikket, a Borsot, a Frizbit és az általa lehúzott “szégyenletes” bulvárszféra szinte valamennyi übersetét szegletét.