Jövőkép

Azt kérdezi Havas “ma este” Rúzsa Magditól, hogy vajon minek köszönheti azt, hogy több tucat mesterségesen felfuttatott tehetségkutatós társa közül azon kevesek közé tartozik, akik “fenn tudtak maradni”.

Magdi válasza: “Egyértelműen annak, hogy nem mentem el haknizni.” Aztán hozzáteszi, hogy a Megasztár után volt egy év kötelező félplayback (vagy talán teljesen az) hakni, aminél ő többször érezte azt, hogy abba akarja hagyni az egészet. “Ha ez erről szól, akkor én… én már nem is szeretek énekelni, ezt éreztem” – mondja. Amikor lejárt az egy év, közölte, hogy csak zenekarral hajlandó fellépni testhezálló helyeken, és saját dalokat fog játszani, amik gondolatokat és érzelmeket közölnek, nem csak a fősodor aktuális hullámait lovagolják meg (utóbbi szóképet nem használta, ezt én találtam ki, de jól hangzik). A lényeg, hogy a maga útját akarja járni, értékközvetítést a megélhetési szürke massza elé helyezve. És megmaradt, míg a többiek eltűntek.

A Megasztárt persze nem kerülhette el, és a haknikat sem – pedig már a verseny előtt is tudta, mi az, amit akar.

Tézismondat nem lesz, mindenki vonja le a levonnivalót maga.