Pénteki forgatókönyvíró kurzus

A dél-amerikai sorozatok főcímzenéjében mindig szerepel a córazon szó...

Esténként a Story TV-n szoktam nosztalgia-napot tartani: újra tolják a Dallast, ami gyerekkoromban péntekenként az esti mesém volt. Emlékszem, apu szobájában, az egyetlen tévén nézte az egész család Jockey fondorlatait, halálos csendben és sűrű pisszegések közepette.  Nem lehet könnyű dolog évtizedeken át sikeres forgatókönyvet írni…

Így tizeniksz év után meglepően sok részletre emlékszem a Dallasból, de napjaink telenovella-dömpingjében egyébként is fílinges dolog a változatosság kedvéért igényesen szerkesztett, jó színészi játékkal tarkított sorozatot látni. Igen, az első néhány évad valóban zseniális volt a maga nemében, no meg műfajteremtő, utána kicsit felhígult a produkció. Tartsunk hát egy kis forgatókönyvíró mesterkurzust, kedves feleim.

1. Dinasztiák háborúja. Először is, kell egy klasszikus Rómeó-Júlia setting, Barnes kontra Ewing, a tonnányi kóraszónnal tunningolt déli verziókban esetleg Perez kontra Martinez, vagyis két szupergazdag és befolyásos família, akik módszeresen ölik egymást generációk óta, de az ifjak egymásba szeretnek és küzdenek szerelmükért körömszakadtáig, súlyos erkölcsi dilemmák és mélyreszántó konfliktusok közepette. (Dél-amerikai telenovellákban ilyenkor kiderül, hogy valójában mindkét fél szegény, csak jobb parti reményében milliomosnak álcázta magát, esetleg a szerelmesek valójában egy múltbéli félrelépésnek köszönhetően testvérek.)

2. A Jó és a Rossz küzdelme. Kell egy rosszfiú (Jockey vagy Berényi Miki) és egy végletekig becsületes sarj (Bobby, András), akik a Jó és a Rossz biblikus küzdelmét véghez viszik. Gyengébb sorozatokban a romantikus vonások a hitelesség kárára válnak: a Rossz ördögien gonosz, a Jó angyalian tökéletes. 

3. Az identitás megkérdőjelezése. Kötelező kellékek: mindenképpen muszáj kiderülnie néhány főhősről, hogy valójában nem is az, akinek eddigi életében gondolta magát. Más az anyja, az apja, más családból származik, valójában örökbe fogadták, esetleg senki nem tudja, kik a szülei. Az ilyen bonyodalom egyrészt fordulatos és megdöbbentő, másrészt vérfrissítéssel jár: a semmiből felbukkanó ”új” apa, anya, testvér kell az új, szövevényes kapcsolatok miatt. 

4. Az ellentétek ütköztetése. A bonyodalom egyik legfőbb forrása az ellentétek összeütközéséből fakad. (Gárdonyi Géza ezt nevezi ellentézisnek.)  Szegény a gazdaggal, öreg a fiatallal, jó a rosszal, egészséges a beteggel, foglalt a szabaddal, erős a gyengével… egybefonódás, összeütközés, izgalmak minden mennyiségben.

5. A harmadik személy. Tipikus sorozat-recept, ami ma is egy number one tool: ha X fasírtban van Y-nal, harmadik személyt kell csatasorba állítani, hogy megpuhítsa a keményebbik felet. Eleinte erős az ellenállás, de végül X belátja, hogy Y nem is reménytelen eset. A dolog fordítva is működik: Z meggyőzi J-t, hogy I valójában egy ká, ezért Z felbontja kettejük eljegyzését az utolsó pillanatban. A valóságban nagyon ritka, hogy harmadik fél verbális bevonásával változzon meg az ember ősellenségéről vagy szívszerelméről alkotott különvéleménye.

6. Véletlenek és beépített emberek. Dallasban a felső tízezer négy-öt vendéglőbe, mulatóba, étterembe jár csupán (a Barátok közben is a Rózsa az olvasztótégely), ezért a konfliktus egyik fő forrása a nemkívánt találkozók, véletlen összefutások és a beépített ember “spontán” feltűnése a megfelelő időben és helyen.

7. A Vitéz László-élmény. Az embereknek, úgy látszik, felnőtt korukban is kell a Vitéz László-élmény. Arra a jelenségre gondolok, amikor a nézők közül már mindenki tudja, hogy “ott van, ott van a hátad mögött, vigyááááázz!” , de a szimpatikus főhős még semmit sem sejt. A krimisorozatok pláne erre hajaznak, de Samanthát is szeretnénk üvöltve kiosztani, amikor naiv szerelmesként évekig észre se veszi, hogy Jockey csúnyán kihasználja és megcsalja.

8. Folytonos feedback. “Igen, arról a tizenötmillió dollárról van szó, ami miatt Pista börtönbe került” - a mindennapi életben a lehető legritkábban beszélgetünk így. Inkább azt mondjuk: “tudod, az a balhé, ami miatt Pista bajba került…” És az sem gyakori beszédfordulat, hogy ”Eufrozinának soha nem szabad megtudnia, hogy Béla megerőszakolta az anyját és valójában nem Kovács az apja…”, az ilyesfajta családi szégyenfoltokra a valóságban csak utalunk: “az a régi ügy”,  “a szégyen”, “a teljes igazság”, de semmi esetre sem nevek felsorolásával és konkrét események leírásával emlékezünk meg a történtekről. A nézőnek viszont folyamatos feedbackre van szüksége, hogy bármikor csatlakozott, értse a sztorit: ezért ismétlés a tudás anyja.   

9.  Miszkommunikáció (muszáj!). A konfliktusok egyik fő forrása a kommunikáció hiánya: nem merte elmondani, mástól tudta meg a titkot, de a legevidensebb: pont akkor ment el otthonról, amikor hívták; éppen útban volt valahová, amikor telefonon értesítették volna a sorsdöntő változásról; nem tudta elérni senki, mert nem elárulta el, hová megy… és a többi. A mobiltelefon korában ez a feszültségfokozó fordulat eleve bukta. Ráadásul kitágult a világ,  van már net is: a 70-es évekbeli tipikus felállás, hogy az átlagember figyelme saját államán, rosszabb esetben városán kívülre már nem terjed ki: akinek rossz a híre Dallasban, az New Orleans-ban még lehet tuti befutó. Ha valakitől meg akarsz szabadulni, kicsit északabbra küldöd, és függöny. Nem az van, hogy beírod jövőbeni üzleti partnered nevét a gugliba, és rögtön kiderül, tett-e rossz fát a tűzre világszerte a közelmúltban.  

Mindent egybevetve asszem, a hetvenes-nyolcvanas években használható panelek nélkül lényegesen nehezebb forgatókönyvet írni. Már csak azért is, mert a Dallas-féle nagy elődökről annyian koppintottak már, hogy aligha akad új a Nap alatt.