Cigánybűnözés?

Cigánylány

Álszemérmes, hipokrata hozzáállást mutat, amikor  “cigány” szót csak suttogva, félve, zavartan ejtjük ki, mintha valamiféle pejoratív jelzőről lenne szó. Ha egy rendőrségi jelentésben a “roma származású” is szerepel, a politikai korrektség illúziójában alvók máris rázzák a fejüket, miféle égbekiáltó arcátlanság, hogy nevükön mertünk nevezni egy létező etnikai kisebbséget. Nevükön bizony – még ha ez a név az utóbbi időben egy vitatható, oda nem illő utótaggal is bővült: bűnözés. Cigánybűnözés.

A cigány vajda elszántan állítja, roma bűnözés márpedig nem létezik. Létezik bűnözés, amit minden egészséges erkölcsi érzetű – fehér, barna, fekete vagy sárga – ember zsigerből elítél, és léteznek a cigányok, akik egy többezer éves vándornépből nőtték ki magukat Európa legnagyobb etnikai kisebbségévé. A cigányok pedig éppoly sokfélék, amilyen sokféle az ember maga.  

A szélsőséges csoportok ezzel szemben bőszen állítják, hogy bizonyos típusú erőszakos cselekedetek megítélésének fő kriminológiai szempontja az elkövető etnikai hovatartozása: nevezetesen az, hogy a tettes (vádlott?)cigány. Meggyőződésük, hogy léteznek olyan típusú bűncselekmények, amiket jellemző módon cigányok követnek el: lopás, késelés, kötekedés, verekedés…  és a többi. És valóban: az olaszliszkai lincseléstől a Blaha Lujza téri tizenegyéves késelőig számos olyan esetet tudunk felsorolni, ahol az elkövető ősei valóban nem Árpád seregével keltek át a Vereckei-hágón. Az is statisztikai tény, hogy a börtönökben számszerűen több a roma fogvatartott, mint a magyar bűnőző – más kérdés, hogy e tény etnikai, fajbiológiai alapokon nyugszik-e, vagy éppen egyszerű szociálpszichológiai magyarázata van (értsd: a cigányok között több a hátrányos helyzetű család, tehát ők a bűnügyi szempontból “veszélyeztetettebb” kategóriába tartoznak, érthető módon kerül ki hát több bűnöző ezekből a körökből). A “hátrányos helyzet” persze nem mentség, de (szintén)  tény – tessék is ennek megfelelően értékelni.

Az MKB Veszprém 27 éves román beállósát, Marian Cozmát vasárnap szúrták szíven

Marian Cozma meggyilkolása után a kérdés persze újra előkerült: létezik-e cigánybűnözés? Meghalt egy fiatalember és megsérült egy másik, amiért egy túlerőben lévő, késes “cigánybanda” beléjük kötött. Tragédia. 

A sajátos körülmény, hogy a honi média szemérmesen kerüli a “cigány” kifejezést, jelen esetben csak olaj a tűzre: a közvélemény dühöng, a szélsőségek első számú közellenségnek nevezték ki a “mocskos, büdös cigányt”, ki viselkedésével és puszta létezésével “országunk” jólétét, biztonságát és békességét fenyegeti. Előkerülnek a történetek a szomszédról, aki pozitív diszkrimináció révén jutott lakhatási támogatáshoz és keres tízgyerekes munkanélküliként kétszer annyit, mint “a becsületesen dolgozó fehérember”. 

Itt a válság, elkezdődött a bűnbakgyártás is. Mert hiszen milyen elven köthetjük bármilyen bűncselekmény elkövetését faji, vallási, etnikai, szexuális vagy bármilyen egyéb hovatartozáshoz? A móri mészárlás óta létezik talán “móribűnözés” is, aminek jogán az összes móri lakost el kellene ítélnünk? Az utóbbi időben Ausztriában két komoly emberrablási ügy is port kavart (Natascha Kampusch és a Fritzl-család ügye, az amstetteni rém) - beszélnünk kellene talán “osztrákemberrablásról”, netán “osztrákbűnözésről” is? Alapunk van rá, hiszen statisztikailag több nagyvolumenű emberrablási ügyre derült fény Ausztriában az utóbbi időben, mint például Belgiumban vagy Lichtensteinben.   

Mit tegyünk inkább? Hát ítéljük el a bűnözést. A késelős gyilkos ne tíz évet kapjon – amiből “jó magaviselet” miatt hat lesz – hanem tényleges életfogytiglant, mondjuk 600 évet, ahogy az Amerikában szokás. A börtönben ne tévés-netes kétszemélyes, fürdőszobás zárkában lakjon, hanem egy puritán cellában, ahonnan minden nap  8 órás, hasznos kétkezi munkát végezni viszik. Tanulhat, dolgozhat, de a büntetés legyen következetes, arányos és legyen visszatartó ereje. Ha cigány az illető, ha nem.

Közben pedig beszéljünk a cigányságról, a cigányokkal (is). A cigány vajda és a cigány szervezetek foglalkozzanak a romákat érintő mindennapi ügyekkel, kommunikáljanak népükkel  integrációról és bizonyos fokú asszimilációról. A kisebbség képviselői – politikusok, művészek, médiaszemélyiségek – szánjanak időt és pénzt kultúrájuk értékeinek kidomborítására, és újra meg újra határolódjanak el a cigányokat involváló bűncselekményektől – éppúgy, ahogyan a szélsőséges csoportok cigányszidásától és cigánybántalmazásától is. 

Mindenekelőtt pedig mondjuk ki mindannyian: vannak cigányok, egyesek szerint létezik cigánybűnözés is, amit bizonyos statisztikai adatok ugyan alátámasztani látszanak – mégis embertelen és lehetetlen dolog egyes személyek mocskos ügyeit egy teljes, többmillió főből álló népcsoport nyakába varrni.      

A diszkrimináció első lépése mindig a valamiféle másságra irányuló általánosítás. Újabb emberi diszfunkció,  és még csak politikai csoporthoz sem köthetjük a jelenséget. Hiszen miről beszélünk, amikor nem egy “ballib” (sic!) ismerősöm szájából hallottam már a mondatot: “Gyerekem, csak cigányfiúval ne állíts haza, mert kiraklak!” vagy épp: “Ugyan már, elvégre a cigányok közt se mindenki bűnöző, de attól még létezik cigánybűnözés…”

Cigánybűnözés, no igen. A szó létezik. Mert létrehoztuk. Először szavakat hozunk létre, aztán szabályokat, a határ pedig az auschwitzi csillagos ég.