Hitviták és hitvita-blogok

Kinek mi a keresztje, ugye...

Hat éves koromban – és ez még a rendszerváltás előtt történt – már hittanra járattak a szüleim, hiszen annak idején ők is az összes létező szentségben részesültek. Jó társaság gyűlt össze a parókián, imádkoztunk, zsoltárokat énekelgettünk, és én rajongásig szerettem Berci atyát. Tíz évesen azonban úrrá lett rajtam a szkepticizmus: szerdától szerdáig 180 kérdést írtam össze a Bibliáról, egész nap az ellentmondásokon kattogott az agyam.

Berci atya eleinte türelmesen válaszolgatott: ha Ádám és Éva voltak az első emberek, és két fiuk volt, Káin és Ábel, akkor mi egy homoszexuális testvérpár leszármazottai lennénk? Ha az embernek folyton azt magyarázzák, hogy tanuljunk, akkor az első emberek miért pont a tudás fájáról nem ehettek? Ha pedig Isten olyan megbocsátó, mint ahogy azt Jézus állította, akkor miért állt gyerekes bosszút az egész emberiségen a Paradicsomban történt kihágások miatt? És legfőképpen: ha 2000 és 6000 évvel ezelőtt nonstop történtek a csodák, ma miért utasítja el az egyház a megmagyarázhatatlan eseményeket, mondván szemfényvesztés vagy az ördög műve minden, ami eltér a természet törvényeitől? És ez még csak az első fejezet volt, Ószövetségtől Újszövetségig mindenre rákérdeztem.

Az a tény, hogy pap bácsink meglepően okosan kezelte a helyzetet, vélhetően megalapozta egész későbbi vilégnézetemet. Berci atya elmagyarázta ugyanis, hogy a dolgokat nem szó szerint kell értenünk, hanem a Biblia szimbolikus nyelven íródott irodalmi alkotás, nem dokumentumregény. Ennek az érveslének köszönhetően aztán később nem éreztem úgy, hogy a darwini evolúció egy fikarcnyit is megingatná Isten teremtői kvalitását: elvégre oké, nyilván nem hat nap alatt jött létre a Föld a ma élő emberformákkal és élővilággal, de attól még feltehetően valamiféle felsőbbrendű akartból indult el azt a többmillió éves folyamat, ami a mai állapotokhoz vezetett. Kicsit olyan volt ez az észrevétel, mint amikor óvodás koromban rájöttem, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot: a szüleim elmagyarázták, hogy “viszont ő az, aki lehetővé teszi, hogy meg tudjuk venni azt, amire vágysz”, és ezzel el volt intézve a dolog. Akkor tehát, mégis Isten teremtette a világot és a Jézuska hozza az ajándékot, nyugtáztam a dolgokat.

Később aztán arra is rájöttem, hogy a Biblia nem csupán egy “szimbolikus nyelven megírt irodalmi alkotás”, hanem egyben olyan “how-to-do” guide, ami egyfelől erkölcsi tartást adott az embernek, másfelől pedig megóvott bizonyos civilizációkat a pusztulástól. A parancsolatok – nem csak az a tíz, hanem a többi száz is, amit az ortodox zsidók ma is követnek - mind arra szolgáltak, hogy az ember fennmaradjon. Ne egyél több napos húst: persze, hiszen nem volt még fridzsider. Ne élj nemi életet házasságon kívül: persze, hiszen nem létezett fogamzásgátlás, a nőknek pedig nem volt szakmájuk – apa nélkül elpusztult volna a gyerek. Ne paráználkodj: még jó, hiszen a rokonok közötti szex deformált utódhoz vezet… Mindent egybevetve, hamar elfogadtam, hogy a vallás minden bizonnyal az emberiség jóllétét és épülését szolgálja, tehát mindenképpen szükséges és hasznos: akkor is, ha bizonyos dolgok nem pontról pontra úgy történtek, ahogyan az a prédikációkban elhangzik. És akkor is, ha az évezredek során számos visszataszító, erőszakos hatalmi harcnak vált eszközévé az intézményesített hit. Elvégre más dolog a vallás és más a hit, és az előbbi immár elválaszthatatlan a történelem vérgőzös zsákutcáitól, ettől azonban még nem vonhatjuk kétségbe az utóbbi spirituális és társadalmi létjogosultság.

Éppen ezért mindig meglepnek a mélyreszántó hitviták: a vallások (történelmi-hatalmi szerepüktől megfosztva) egytől egyig értékesek, a hit pedig személyre szabott, mélyen privát dolog, rendszerint szavakkal nehezen körülírható belső evidenciákkal. A hitben minden lehetséges: emlékszem, mennyire megdöbbentem, mikor először hallottam pl. a “Jews for Jesus” nevű csoportról: zsidók, aki szerint Jézus volt a Messiás. Ellentmondásos gondolat, elvégre az ember azt hinné, a zsidóság lényege, hogy Jézusra egyszerű profétaként tekintenek, és továbbra is várják a Megváltót… és akkor jön egy csapat kapedlis, imasálas figura, akik szerint Istennek van egy fia, a Bárány (igen, találkoztam velük is, amikor életem a “keressük-az-abszolút-igazságot” fázisába érkezett). De miért is ne hihetne mindenki abban, amit legbensőbb énje súg neki? Nyilván ez válik okulására, ebben tud kiteljesedni. Ugyanúgy, ahogy természetesen az ateizmus sem zárja ki az erkölcsös, szeretetteljes életvezetést. 

A blog, amit ma véletlenül találtam, tehát végtelenül érdekes, de kicsit naiv: hívő keresztényeket meggyőzni arról, hogy Isten mitológiai alak, Jézust nem szűz szülte és az ember a majomtól származik ? Fölösleges, mindenki pont abban, addig és úgy hisz, amiben, ameddig és ahogy hinni szeretne. Lehet érvelni, magyarázni, okoskodni, de a másik oldalt ez úgysem győzi meg soha. Ha pedig mégis meggyőzi, az nem az érvek hatására történik, hanem egyfajta belső indíttatásból. Ugyanúgy, ahogy mások pedig a teljes tagadás állapotából egyszeriben megtérnek, csatlakoznak egy-egy hitrendszerhez, valláshoz.

Mi értelme a hitvitának? Azonkívül persze, hogy hangosan gondolkozunk. Mint például én most.

21:25 – Ó, és hiteknél maradva… aki ma még nem járt a Friss menüben, de hisz a jóslásban, az idesüssön… (Szakmai tapasztalat: ami nincs a címlapon, az nem létezik.)