Tech-frász a köbön (vallomások)

2009 január 20

Magas műszaki intelligenciával rendelkező elfuserált bölcsész lévén mindennapjaimat újra és újra átszövi a tech-frász: ránézek, elromlik, lefagy, szétesik, nem működik. “Ami nem megy, azt ne erőltessük” – mondotta volt Sztálin elvtárs, velem azonban az a baj, hogy nem tudok hightech-kommunikáció nélkül élni, a dolog mellékhatásait azonban utálom. Íme, az elmúlt hetek legidegesítőbb tech-frászainak hiteles krónikája, olvasóim okulására (a geekeknek pedig kijár egy jó röhögés, na).

Jó ez, csak mire?

Jó ez, csak mire?

Mese a kábelnélküli telefonról és a minidiszkgyűlölő cd-olvasóról (ezt nevezik diszk-riminációnak?)

Egész életemben 3310-es telefonom volt: akkor is, amikor még egy vagyonba került, és akkor is, amikor már egy ezresért hozzádvágták az első utcasarkon. A legutóbbi két példányt persze már használtan vettem, 2009-re viszont eljutottunk arra a pontra, hogy sehol a világon nem lehet hozzájutni a jó öreg, strapabíró, abszolút júzerfrendli készülékhez.

Első körben persze nehezen barátkoztam meg a gondolattal, hogy másmilyen telefonom is lehet, de aztán – fő az optimizmus – a dolog pozitív oldalára kezdtem fókuszálni:
a, milyen jó lesz, hogy végre 15 sms-nél többet tudok tárolni (2003-tól gyűjtöm a régi kedvenc üzeneteket, így ha nem töröltem folyamatosan a frisseket, órákig nem jutott el hozzám az új üzenet);
b, micsoda ööm-é-bódottá, hogy végre mp3-csengőhangot is megszólaltathatok, nem kell egy az egyszólamú prüntyögésekre szorítkoznom;
c, tulajdonképpen az is egész vagány dolog, hogy akkor is meg tudom örökíteni az izgalmas eseményeket, ha épp nincs nálam a fotóapparát.

Az egyéb fícsörök (web, mms…) nem érdekeltek túlzottan, így egy nagyon egyszerű, szinte már spártai masinát választottam. A szörnyű valóság csak ezután ütött arcon:
a, az egy dolog, hogy a régi üzeneteket várakozásaimmal ellentétben nem a sim-kártya, hanem a telefon tárolta, s így az elmúlt 5 év szellemi termése oda, de még ráadásul üzenetet írni is roppant körülményesen, öt kattintás után lehet… lehetne, már ha a batár ujjammal nem lépnék ki folyamatosan az üzenet írása menüpontból a lapos mélybillenytyűzet miatt;
A b, és a c, pont pedig azért lehetetlen, mert…

…mert a készülék gyári doboza nem tartalmaz kábelt, ami ugye összekötné a telót a számítógéppel. Ez a boltban nem tűnt különösebb akadálynak, mivel feltételeztem, hogy mini usb-kábel minden műszaki boltban van, mert miért ne lenne? No, hát nem volt. Pedig nem egy, nem kettő boltban jártam az elmúlt két hétben. Végül – roppant okosan – rájöttem, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed is mehet a hegyhez, ergó vélhetően egyszerűbb, ha bluetooth-frontról közelítek, így vettem egy remek kis USB-bt adaptert, 2000 pénzért. Tech-kálváriám persze nem ért véget ennyivel, otthon rezignáltan nyugtáztam, hogy asztali gépem nem igazán tudja olvasni a telepítéshez szükséges minidiszket (a netbookon pedig már cd-meghajtó sincs, nem még minidiszk-kompetens olvasó). Reménykedtem, hátha a diszk a hibás, de nem: a korábbi cd-rendeléseimhez ajándékul küldött promó-minidiszkeket se tudja olvasni ez a galád LG.

Gyakorlott netezőként a következő lépés persze a Google:  ”Cellect usb-bt adapter download” volt, illetve ugyanennek különféle változatai – talán mondanom sem kell, eredmény nélkül. A történet most ott tart, hogy az ld50 releváns (Mitől téped a hajad most? és Normális kérdések) topikjaiban anyázok, és fogadom a különböző gyors és fájdalommentes megoldásokra vonatkozó kreatív javaslatokat.

***

Pár napon múlott csak...

Pár napon múlott csak...

2008 legnagyobb tech-szopása, hűségnyilatkozattal

“Sometimes you win, sometimes you lose a lot” – tartja a mondás, és bizony ez így igaz: néha nagyot kaszálsz, máskor viszont nagyot buksz, ez így van rendjén az élet minden területén (közhelyszótár, 72. oldal lap alja). A tech-világ persze tipikus példa erre: ami januárban x-be kerül, az szeptemberben már x/2 is lehet, de garancia erre sincs. Én legutóbb úgy megszoptam, mint a torkos borz.

Az első digitális gépemmel mákom volt: Hajni 2004 tavaszán vett kis Fujit, 125 ezer Ft-ért (ráadásul részletre, szegénykém), én azonban júliusig vártam összeszorított fogakkal, lesz ez még olcsóbb is, mondván. És lett is: három hónappal később már csak 80 ezret kosztált a kis szépség (ma pedig már annak nagytestvérét vágják hozzád egy huszasért).

Volt még pár ilyen jó vételem az életben, tehát valahol érthető is, hogy néha balul is elsülhet a vásár… de azért csak nehezen viseli az ember, ha jól megszívja a pélót. Történt legutóbb ugyanis, hogy hetekig böjtöltem mobilnet-ügyben, annak biztos tudatában, hogy ősszel úgyis remek akciók forrosítják majd a levegőt. Végül megkötöttem az 5 GB/hónap 5900 Ft-ért szerződést, két éves hűségnyilatkozattal (csak úgy lehetett). Bónuszként az első három hónapban 10 GB-t ajánlottak, ami épp kapóra jött, tehát még örültem is. Más kérdés, hogy október-november-december hónapra elképesztően mulatságos és egyben értelmezhetetlen számlát küldött a Pannon: rendre 18-20 ezer Ft körüli összegek, majd a végén az egész áthúzva, és befizetendő: nulla forint. Még csekket sem küldek, kivéve decemberre, amikor is kemény 328 Ft-ot kellett befizetni. Hogy ez hogy jött össze??? Rejtély. Csak remélni tudom, hogy nem 20 ezer forintos számlák jönnek majd ezentúl.

Ha ez még nem lenne elég bizarr és zavarkeltő, a szerződés megkötése után alig két héttel jött a feketeleves: új díjcsomag, korlátlan adatforgalommal, hűségnyilatkozat nélkül, ugyanúgy 5900-ért. Hát ezt nevezik nagyon nagy szopítónak ugye, így a fenti különös számlák fényében rögtön átböngésztem a szerződést: csomagváltás legkorábban egy év után, a ködbér a szerződés felbontása esetén egy huszas. Hmm, kellemetlen, de kibírható, gondoltam, és a fentiekben bemutatott 2630-as készülék vásárlásakor erre is rákérdeztem a szolgáltatónál. A hölgy közölte, hogy a ködbér összesen 50 ezer Ft – no, ez már végképp nem járja, akkor hagyjuk az egészet. (Persze épp eleget tanultam/dolgoztam nagy és átláthatatlan szervezeti egységekben ahhoz, hogy tudjam: ha valaki nemet mond, a legegyszerűbb, ha keresünk egy másik kompetens személyt, aki a végén majd csak rábiccent a nekünk tetsző megoldásra… tehát a Pannonnál még lesz egy köröm, hátha.) Mindenesetre így megszívni..!

***

Na, az enyém ennek épp harmadát csinálta

Na, az enyém ennek épp harmadát csinálta

Amikor az operációs rendszer és a kütyü nem beszél egymással

A következő idegesítő technikai gebasz a tegnap délutánomat tette színesebbé: főszereplő a HP PSC 1315-ös multifunkciós készülék és a hamis Windows.

A fénymásoló-szkenner-nyomtató lassan öt éve áll tulajdonomban, de néhány hónapja már csak fénymásolni tudott, ami nem épp a legfontosabb funkciója, hiszen nagyüzemi másolást nem otthon végez az ember (már a tintát se bírom pénzzel, de egy-egy oldal printelése szükség esetén megkönnyíti az ember munkáját). Nyomtatni az utóbbi időben már kizárólag a tesztoldalt volt képes a kis galád, azt viszont vérbő tintával, egymás után automatkusan tízszer is, a végén már a hajamat téptem. Még ettől is jobban idegesített, hogy szkennelni se tudtam, így két eredménytelen újratelepítés után felhívtam végre a supportot (utálok segítséget kérni).

Hamar kiderült, hogy ”a HPqdirec.exe problémáját egyrészt az Internet Explorer 7-es verzióra való lefrissülés okozhatja”, így első körben visszaálltam IE6-ra, ami persze nem hozott eredményt (az oldalam viszont kegyetlenül elcseszett módon jelent meg, így újrainstalláltam a böngészőt). A Windows-zal közös protokollt használ a kütyü, és a Windows jó ideje nem frissült már, mivel annyira nagyon sajnos nem eredeti, és nem igazán szeretném, hogy erre ő maga is rájöjjön. Egy darabig tehát tanácstalanul álltam a megoldhatatlannak tetsző prob léma előtt, végül azonban a support küldött nekem egy javító csomagot, ami – vagy Isten keze – megoldotta a problémát, a történet tehát happy enddel zárult.

***
(plusz bónusz)

A következő rész tartalmából: a netbook és a wireless net frigye

A legfrisebb megoldásra váró probléma éppen az, hogy a netbookot és a netet összehozzam a router segítségével: Niniel persze bemutatta őket egymásnak, de némiképp megnehezíti helyzetünket, hogy sajnos fogalmam sincs, mi lehet a T-Online-os jelszavam. A ciki az, hogy az ügyfélszolgálat nem csak nem hajlandó elárulni azt (valahol érthető módon), de ügyfélszám nélkül (ami nekem persze nincs) szóba sem áll senkivel. Stay tuned for more info, majd mesélek, mire jutottam (valszeg az lesz, hogy a márciusi szolgáltatóváltásnál alaposan bedobozolok és feljegyzek mindent, az 1234-et pedig soha többet nem kell hívnom).

8 vélemény leave one →
  1. 2009 január 20
    Szonj permalink

    Ehh, ezek szopítók. Minidiszket ha nekem odaadod, a tartalamát átvarázsolom pendrive-ra vidáman s hátha ezzel no 1 kilőve. A No 2 a főfőfőszopás szerény véleményem szerint. netszerződés már sehun nincs meg? Te neveden van a net otthon? Mer akkor sztem tépont és ott meg kell mondják, hogy mi a jelszav, ha igazolod magad, nem? Én eltettem biztos helyre a szerződést thanks God.

  2. 2009 január 21

    Hát Sonieta, az egészben az a legcikibb, hogy az első, originál szerződés megvan minden adattal együtt, de azóta volt már VALAMIÉRT, VALAMIKOR, VALAMILYEN jelszómódosítás, és azt nem tudom…! :D

    Oh jaj, hát hogy mikor megyek Pestre, az még rejtély. De fogok. Még idén! És akkor meet you!

  3. 2009 január 21
    Thomas permalink

    Tech segítségnyújtó szolgálat vonalban:)

    1. Először is, használtan még simán kapható 3310-es, ha ragaszkodsz hozzá:
    http://www.vatera.hu/nokia_3310_fuggetlen_122204581.html
    De van még egy rakat, ha nem tetszik az előlapja (bár gondolom lehet belőle Neked pár eredeti:))
    Szerintem amúgy a 3310-esnek nincs belső memóriája, biztos vagy benne, hogy nem a SIM-kártyán voltak az sms-ek? Itt valami nem stimmel:)
    Lehet, hogy az én adapterem is Cellect, nincs ráírva semmi. Tudsz mutatni a Tiédről egy képet, vagy egy linket a neten? Ha csatlakoztatod, a Windows felismeri? Mi van ráírva a CD-re? Bluetooth Dongle v2.0? Mert valószínűleg ugyanaz a szabvany CD jár az összes hasonló adapterhez. Viszont az biztos, hogy az ehhez adott mini CD-n csak a BlueSoleil nevű program van, amit innen tudsz letölteni: http://www.bluesoleil.com. Rakd fel, szerintem utána össze tudod kapcsolni a telót a géppel.

    2. A Pannon net miatt ne szomorkodj, ködbért meg pláne ne fizess be, mert szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a korlátlan net sem korlátlan. A Vodafone-nál ugyanis úgy működik a korlátlanság, hogy a 10 GB elérése után olyan szinten lekorlátozzák a sávszélességet, hogy egy sima weboldal is 2 perc alatt jön be:) És szerintem a Pannonnál is valami hasonlóra számíthatsz, ez a korlátlanság egy nagy beetetés. Próbálj finoman érdeklődni, hogy a korlátlannál mekkora a tűréshatár, hátha mond valami használhatót:) Valszeg annyi a különbség, hogy nem kell ráfizetni a túllépés miatt (már ha ilyen a jelenlegi szerződésed).

    3. Ennek örülök, hogy megoldódott, így ehhez csak annyit, hogy a fissítéseket nyugodtan feltehetes (sőt, nagyon ajánlott), egyedül azt az Eredeti Windows – Valódi előny, vagy valami hasonló nevűt nem szabad engedni. De véletlenül felmegy az is, akkor sincs nagy gond, elvileg csak bootolás után nyavalyog egy kicsit, hogy valami nincs rendben a Windowsoddal, és berak egy eltávolíthatatlan figyelmeztetést a háttered elé (legalábbis én ennyit láttam egy gépen, ahova feltették ezt a frissítést).

    4. Az originál szerződésen hogyhogy nincs rajta az ügyfélszám? Különben tényleg nem tudsz mást, mint bemenni, és személyesen elintézni. Mostanában ilyen ritkán vagy Pesten?

  4. 2009 január 22

    Háttttt, nézzük csak… :)

    1. Így, hogy teló-projektbe invesztáltam ezt a 17 ropit és mínusz húszzban vagyok, már nem veszek másik készüléket. :) Amúgy se árt, ha több sms is elfér benne. Megpróbálom majd lefotózni az adaptert.

    2. Beszéltem egy ex-Pannon munkatárs ismerőssel, ő is ezt mondta. Állítólag bizonyos programokat nem használhatsz, és nem tölthetsz le torrenteket. Hm. Na, majd a jövő…

    3. Asszem, egyszer volt már ilyen eredeti Windows-vizsgálat, pár éve, amin elbuktunk, és utána indításkor nyavalygott vagy két évig (legközelebbi újrafelrakáskor).

    4. Az originálon nincs rajta, csak a régi jelszó, csak azt már nem használom. Emlékszem, az 1. gondnál adtak egyet, de az az, amit elhagytam.

    Tündér vagy, h ilyen részletesen reflektáltál eme komoly gondsorra! :D

  5. 2009 január 27
    Thomas permalink

    Nagyon szívesen, remélem segítettem is valamit. Adaptert sikerült már beizzítani? Azzal a progival mennie kéne.
    Ez így volt a Vodafone-nál is, a torrentezés, es mindenféle fájlcserélés tiltva volt, de december óta már nincs, mivel bevezették ezt a 10 GB utáni belassítást. Hát, hogy ez most kinek jó, azt mindenki döntse el maga:)
    Nem tudom, milyen Windowst és milyen kóddal használsz, de akár XP-t, akár Vistát, szerintem mindkettőből lehet találni torrenteken olyan verziót, ami átmegy az eredetiségvizsgálaton, és le lehet tölteni rá a frissítéseket.

  6. 2009 január 27

    Ezt a Bluesoleilt más is ajánlotta, de vmiért nem működik nekem, pedig egy segítőkész ismerős még cracket is küldött hozzá.

    Ezt írja ki:
    http://img5.myimg.de/miafaszcac72.jpg

    Úgyhogy a napsütéses fotókat nem is tudom ám feltölteni.

  7. 2009 február 1
    Thomas permalink

    Segített valamit, amit e-mailben küldtem?

  8. 2009 február 14

    Hello, I can’t understand how to add your blog ( vergiftet.wordpress.com ) in my rss reader
    ————————
    signature: http://dewat.ru/

Válasz

Note: You can use basic XHTML in your comments. Your email address will never be published.

Subscribe to this comment feed via RSS