Karácsonyi jókívánság

“Elképesztően szép, karizmatikus lány” – gondoltam azon a fülledt nyári estén, amit egy régi, lerobbant autósmozi elvadult kertjében töltöttünk mi négyen: Sárka, Kayla és Kayla ausztrál kanapészörföse, akinek a nevére már nem emlékszem, de ugyanúgy vélekedtünk Sarah Palinről és később bejelölt Facebook-on.

Kayla egy belevaló amerikai lány, tavaly ősszel költözött Prágába. Mikor arról faggadtam, hogy is van az, amikor az ember hirtelen kontinenst vált, vállat rándított és magától értetődő természetességgel közölte: “Miért is laknánk mindig ugyanott? A világ olyan hatalmas, és annyi minden van, amit egyszerűen látni kell…” Sárka, aki ekkor már hetek óta azon munkálkodott, hogy újra Amszterdamba cuccolhasson, ezúttal független és szabad munkaerőként, nagyot sóhajtott és rezignáltan közölte: “Jó, nekik könnyű. Kiválasztanak egy országot, élből kapnak vízumot és munkavállalási engedélyt, és nem kell szendvicset csomagolniuk sem, bárhol taníthatnak angolt.” Kicsit elcsodálkoztam: “És semmilyen vizsgára nincs szükség?” Kayla mosolygott: “Nincs, jövőre Berlinbe szeretnék költözni egy időre.” A lányok nevettek, és töltöttek mindannyiunknak még egy kör csavarhúzót.

Másnap kitaláltuk, hogy jó lenne a Károly-híd lábánál piknikezni, így a belvárosi Tescóban szereztük be a finomságokat. Kayla és az ausztrál srác eltűntek a sajtok között, én közben Sárkához fordultam: “Baromira irigylem ezt a csajt, amiért ilyen magabiztos, erős és vidám. Egyáltalán nem aggodalmaskodik semmin és nincsenek gátlásai.” Pedig Kayla nem egy klasszikus férfimagazin-címlapalany: nagydarab lány, elképesztően széles csipővel, sok kis úszógumival a dereka körül és robosszus fenékkel. Sárka egy pillanatra megállt és rám nézett a nagy kék szemeivel: “Nagyon sok munkája van ebben, azt ugye tudod? Sokat beszéltünk ezekről a dolgokról, és elmondta, milyen hosszú volt az út idáig.”

Akkor én már tudtam, pontosan tudtam, hogy szinte mindig azokat az embereket látjuk szépnek, akik magukkal is elégedettek és teljes harmóniában élnek testükkel, bármilyen formájú, méretű és térfogatú is legyen az. Sokszor kaptam magam azon, hogy szabálytalan, aszimetrikus, deviáns jegyekkel élő emberek küllemét csodálom, és csak percek múltán jövök rá, hogy valami egészen kortalan, megfoghatatlan dolgot pillantottam meg az illetőben, ami messze túlszalad a külsőségeken. A magabiztosság hihetetlen szabadságot ad, ami kontinenseket szel át és nem ismer határokat.

Jó érzés Kayla-re és Sárkára gondolni most így télen, amikor kicsit kilátástalan minden, és még saját külső-belső szépségembe vetett hitem is megbicsaklani látszik (ami már gyárilag sem állt soha erős lábakon, lássuk be).

Mit is kívánhatnék hát mindannyiunknak, így karácsony alkalmából? Természetesen azt, hogy szeressétek, dédelgessétek, öleljétek meg magatokat legalább most, hiszen hogyan várhatnánk ezt mástól, ha még mi magunk sem vagyunk képesek rá? Azt kívánom mindannyiunknak, hogy elég erősek és bátrak legyünk ahhoz, hogy merjünk változni és változtatni, azért, hogy adhassunk magunkból sokat, sokat azoknak, akik értékelik külső-belső szépségünket.

Pillanatkép a két főszereplőről