Vén kecske is

Nemá!

- Nézd meg, milyen kis hamvas, és kimondottan svéd arcélei vannak… Roland, nézz csak ide! – a fiú némán tesz-vesz a pult mögött, Emke folytatja – Mondom is épp a barátnőmnek, hogy mindig meg szoktam markolászni a fenekedet, ugye?
- Igen, tényleg – Roland nevet, mi is röhögünk. Van egyfajta abszurditása a helyzetnek, lássuk be.
- Gyere csak ide egy picit, ha van pár perced! Kérnénk tőled egy szívességet.
- Nem fog fájni?
- Á, nem, dehogy. Gyere csak ide nyugodtan. Na, Roland, légy szíves mutasd meg a hasad!
- A hasam? De nincs jó hasam!
- Ugyan már, Roland, gyerünk!
- Lássuk! – kapcsolódom be a beszélgetésbe én is.
- Hát jó – Roland felhúzza a pólóját, kis fehér, szálkás fiú-hasat látunk, fekete szőrszálakkal keretezve.
- Ó! – mondja Emke.
- Nahát! – mondom én.
- Hány éves vagy te, Roland? – kérdezi Emke.
- Huszonkettő! – vágom rá én magabiztosan – Biztos, hogy huszonkettő!
- Jaj, lányok, ne öregítsetek már ennyire – mosolyog Roland.
- Nebazz… huszonegy?! – fakad ki Emke.
- Húsz?! – szörnyülködöm én.
- Tizenkilenc?! – kiáltjuk kórusban.
- Majdnem, de még azért nem.
- Hát mikor születtél, te Roland?
- Ezerkilencszázkilencven április ötödikén.
Röhögés.
- Na, asszem, erre mondják azt, hogy vén kecske is megnyalja a sót, ugye.