Mutyizás-bratyizás

Egy a tizenkettőből

Állandóan azon siránkozom, micsoda szörnyű mutyizós-bratyizós világban élünk, mennyire számít, kinek ki a keresztapja és tolóembere, erre mi történik? Így november hajnalán úgy döntök, megveszem már végre az októberi WAN2-t, mert kezd egyre jobban izgatni, miként fest nyomtatásban a cikkem, a Pálya utcában fekvő szerkesztőségbe pedig évekig tart kijutni… Bevásárlás után tehát átfutok rajta hónapos szobám magányában, és az első dolog, ami szembetűnik, hogy a tizenkét underground díváról szóló cikkem legelső alanya nem más, mint gyerekkori legjobb barátnőm, Tabbouch Linda. Na, ezt az isten se mossa le rólam…

Pedig én becsületesen ábécésorrendbe szedtem a lányokat, szó  ne érje a ház elejét. Berger Dalmától lineárisan haladtunk Varga Zsuzsáig, ahogy kell. Tényleg jófej voltam, na. Hiába, a tördelő, úgy látszik, másként gondolta – és én nem bánom, elvégre Lindától autentikusabb underground dívát magam sem tudnék elképzelni hasonló cikk nyitányaként. Love you, Linda!

 

A következő dolog, amire felfigyeltem egyrészt offtopic, másrészt szerénységem jobb esetben tiltaná, hogy szót ejtsek róla, de mivel amúgy is rossz passzban vagyok, rámfér egy kis öntömjén: tudja fene, magunk közt szólva, lídben azért jó vagyok. Fasztuggyamér, valahogy rendszerint jó lídeket írok, ez van velem. Ezt a zseniális képességemet, amit rajtam kívül más bizonyára még nem fedezett fel, egyébként már korábban is észleltem, amikor két cikkből kellett volna egyet csinálni vagy vica versa, és mi tagadás, izzadtam is miatta rendesen… Oké, megvallom, ezek között olyan eset is akadt, amikor a líd ért az egészből valamit, de az legalább, lássuk be, tényleg elsőosztályú volt. Hosszú líd, rövid líd, informatív líd, hangulatkeltő líd, piramis-elv meg minden, ami kell, mint Gombóc Artúr desszert-preferenciája a gömbölyű csokoládétól a szögletes csokoládéig - hamar és gyorsan megvagyok ezekkel a remekművekkel, és nagy fájdalma a szívemnek, hogy lídre nem osztanak Pulitzert, mert ilyesfajta kitüntetéssel bizonyára keresztapa és tolóember nélkül is könnyebb volna elhelyezkednem a médiagecik betűkkel kirakott világában (vagyis az írott sajtóban). Így azonban, Lindához hasonlóan én is csak a vakszerencse igazságosságában bízhatok, no meg persze abban, hogy ha mérsékelem a vodkafogyaztást, nem jutok (mondjuk) Albert Györgyi sorsára. No, majd meglátjuk!