“Férfi és nő között nincs barátság”?

Azért nem mindig

Szeretek közhelyeket tesztelni és kliséket döntögetni, ez valahogy a véremben van. Kedvenc okosságaim között elkelő helyet foglal el a “férfi és nő között nincs barátság” idióma, ami egyike a mérgező, kiábrándult soviniszta-fasiszta pöcsveréseknek, melynek középpontjában emberi értékek helyett nemiszervek ágaskodnak.

Let me get this clear: rokonszenv, haverság és barátság a Föld bármely humanoid teremtményei között létrejöhet, kortól, nemtől, bőrszíntől és földrajzi elhelyezdéstől függetlenül. Természetesen az azonos élethelyzetben lévő emberek közötti szoros kapcsolatnak már csak a nagy számok törvényének jegyében is nagyobb az esélye, elvégre egy fehér középosztálybeli hatodikos több fehér középosztálybeli hatodikossal fog találkozni, mnt hetvenéves nepáli kecskepásztorral. A kor és a földrajzi elhelyezkedés magától értetődő módon befolyásolja az emberi kapcsolatokat, de hosszútávon a hasonló értékrend, érdeklődési kör és habitus még ettől is fontosabbá válik. Az ember tudatosan és tudat alatt olyan embertársakat keres, akikkel kölcsönösen megértik és elfogadják egymást – ez pedig nem elsődleges és másodlagos nemi jellegek vagy éppen születési dátum függvénye.

Szerencsés vagyok, mert életem során változatos barátanyagot sodort felém a sors, akiktől rengeteget tanultam. Most éppen szerencsés kort is élek, élethelyzetemből adódóan természetes, ha akár tíz évvel fiatalabb vagy harminc évvel idősebb barátaim vannak, férfiak-nők vegyesen. Madarat (meg engem) tolláról, embert barátjáról – érdekes azért valami közös mindannyiukban van; olyasvalami, amit nem tudnék és nem is akarnék meghatározni soha.

Fura dolog ez, hiszen lehet valaki évekig a szomszédod, mégsem kötsz vele titkos szövetséget, míg élhet valaki tízezer kilométerre a földgolyó másik szegletében, mégis ismeritek egymás legtitkosabb gondolatait,mindennapi reakcióit, megnyilvánulásait. A barátságban tehát nincsenek szabályok vagy tabuk, mint ahogy jegyzőkönyvet sem lehetne felvenni arról, mikortól sírunk-nevetünk együtt valakivel, mikor érezzük először szükségét annak, hogy megosszunk vele valamit magunkból. Vannak fontos állomások, de nincs abszolút pillanat vagy értékelhető pont, egyszerűen csak emberek vannak, akik hasonló jelrendszerrel kommunikálnak és ezáltal megértik egymást.

Az, hogy férfi és nő között a helyzetet hormonális tényezők bonyolít(hat)ják, nem zárom ki, de alapvetően lényegi különbségnek sem tartom. Az alábbi beszélgetés hűen illusztrálja megdönthetetlen, számos tapasztalattal felvértezett teóriámat:

- Oké, hogy remek barátok vagytok meg minden, de hidd el, a pasinak előbb-utóbb eszébe jut, hogy azért szívesen meghúzna – mondja régi kedves nőnemű barátom nem is olyan rég.
- Még ha történetesen topmodell volnék, sem lenne biztos, hogy mindenkinek bejövök pont én - kontrázok az elhangzottakra.
- Ugyan már, tudod nagyon jól, hogy a férfiaknál egy dolog a zsáner, és egy dolog az alkalom.
-  És?
- Hát az, hogy te az hiszed, a lelkedet ápolja, miközben meg a dekoltázsodat stíröli.
- Elég rossz tapasztalataid lehetnek, hallod.
- Pedig ez mindig így van, hidd el. Nincs férfi-női barátság. Minimum elképzeli, mi lenne, ha gerincre vágna, de előbb-utóbb be is próbálozik szinte mind, hidd el.
- Oké, tételezzük fel, hogy így van. Na és akkor? Ha a haverodnak van egy Ferrárija, simán eszedbe jut, milyen jó lenne, ha odaadná neked, legalább egy körre… de ez még a barátságotokat nem befolyásolja, vagy igen?

Nem. És én örülök annak, hogy nagyszerű férfi-nő barátokat és haverokat kaptam az élettől, akiktől minden nap rengeteget tanulok.