Pénzt utalni, bankban?! Nemá!

Ilyenem, asszem, nem lesz :)

Amikor a svájci barátnőm bő tíz esztendeje meglátogatott, egy helyi utazási irodában rendelte meg a vonatjegyet a hazaúthoz (hol volt még akkor a “net mindenkinek”?). Bementünk, az ügyintéző telefonált egy sort, és már előttünk is állt a három oldalas számla, amin legalább húsz rublika várt kitöltésre, ékes magyar nyelven. Átverekedtük magunkat a paksamétán, fél óra múlva már otthon voltunk. Úsztam a büszkeségben, milyen gyors, praktikus ügyintésben részesült nyugati vendégem, egészen addig, míg Claudia szerényen meg nem jegyezte: “Csak tudnám, mi tartott nekik ennyi ideig…” Ma már nem kell útlevél, személyi igazolvány, készpénz vagy vonatjegy, csak egy e-számla a neten és már jön is a kód, ami a helyjegyet garantálja… Maga a bankolás viszont még ma is kemény dió – vagy csak a magyar pénzintézetek számára luxuskívánság az átutalás 2008-ban?

Bemegyek a bankba, türelmesen végigállom a sort, majd előadom az ügyintéző hölgynek, hogy számlacsomagot szeretnék váltani. Eddig elektronikus számlacsomaggal nyomultam, de nemrég tudomásomra jutott, hogy van ettől gazdaságosabb, új konstrukció is: a netcsomag. A két pakk közötti leglényegibb különbség, hogy az előbbi háromszor annyiba kerül, mint az utóbbi, és azért – lássuk be – mégsem kóser, hogy az én szerény pénzügyi kereteim között havi kétezer forintért bankolok (1390 az alapcsomag, plusz az SMS-ek és a banki értesítő, amit most jól lemondtam). További különbség, hogy az elektronikus számlacsomaghoz a normál számlán és a webszámlán kívül tartozik megtakarítási számla is, amit eddig még nem volt alkalmam használni… tekintve, hogy azért nincsenek akkora mozgások a számlámon, hogy lekötésre is maradjon lóvé hó végén. Akkor meg minek, kár belém egy ilyen extra, nosza uccu neki, fizessünk kevesebbet.
- Úgy látom, a webszámláján van még pénz – mondja a segítőkész banki alkalmazott.
- Igen, 1500 Ft, a legutóbbi netes vásárlás után annyi maradt rajta.
- Hát, azt át kéne tenni a fő számlájára, mert csak úgy tudom megszüntetni a webszámlát, hogy újat nyissunk az új csomaghoz.
- Rendben, akkor tegyük át.
Látom, hogy iszonyú zavarba jön a nő, nagyokat pislog.
- Hát, az az igazság, hogy ilyet nekem most nem szabad, mert nagyon sokan várakoznak, és nem futhatok ki a tervezett ügyintézési időből, mert leszíd a főnök.
- Szóval, akkor tehát nem tudjuk egyik számlámról a másikra itt és most áttenni a pénzt, ha jól értem – összegzem az elhangzottakat, s bízom benne, hogy rosszul értem, hiszen azért mégiscsak bankban vagyunk, nem a hentesnél.
- Egy pillanat, mindjárt felhívom a főnököt – és már tárcsáz is. Vázolja a helyzetet, a válasz gyors és elutasító, mit lehet tenni.
- Szóval, akkor ha hazamenne, hogy átutalja a webszámlán lévő 1500 Ft-ot a fő számlára… ugye nem lakik messze?
- Nem, rendben – mondom, inkább meglepetten, mint dühösen. Nem tudom, mi lenne, ha Adácsról vagy Markazról utaztam volna be, de szerencsémre a bank épületében lakom, elég felmennem a lifttel hét emeletet, szóval tíz perc alatt végzek, nem az időtényező vág haza… Inkább maga a felfedezés, hogy milyen kis naiv vagyok, számláról számlára utalni egy bankban, hogyan is gondolhattam ilyen komplex műveletre 2008-ban. Mindegy, nyitottak vagyunk, semmin nem ütközünk meg, láttam én már ettől cifrábbakat is. Sebesen hazaszaladok, átutalom (17 másodperc), visszamegyek, öt várakozó ügyfél előttem, de sebaj, minden ablaknál foglalkoznak folyószámlával (és szerencsére ezúttal minden ablaknál ül is valaki), öt perc alatt sorra kerülök.
- Az a helyzet, hogy új bankkártya is kell, nem tarthatja meg a régit.
Zárójelben jegyzem meg csupán, hogy a kártyám mindössze egy hetes, Pestre kellett mennem megrendelni, mert az egész országban egy darab OTP van (a Kosztolányi térnél, in case you wonder), ahol sürgősségi kártyakészítést vállalnak, és nem kell egy hónapot várni az elveszett kártya pótlására. De mindegy, egy kártyával több vagy kevesebb, ettől még marad elég fa Etiópiában, hosszútávú beruházás a havidíj csökkentés, legyen. Akkor legalább…
- Lehetne, hogy az új kártya VISA legyen, a Maestro-val nem tudok a WizzAir-nél fizetni – meg még egy tucat helyen, de ez most mindegy.
A csaj élből nemet mond, mert “csak 67-es kódú kártyák kompatibilisek a netcsomaggal”, de aztán telefonál egy sort, és kiderül, hogy jöhet a VISA Electron. Remek.
- No, hát akkor ezzel meg is volnánk. Legyen szíves, fáradjon vissza kedd után, akkor lehetne aláírni a szerződést leghamarabb.
Kint negyven fok, patakokban ömlik rólam a víz, mögöttem húsz várakozó ügyfél. Már nem kérdezek, nem is vitatkozom. Felfoghatatlan, miért kell öt napot várni a szerződés aláírására, amikor nálam a papírok, gépen az infók és aláírni azért még csak tudok, de… mindegy. Majd jövő héten visszatérek, remélve, hogy nem küldenek haza szerződést írni, hogy ne rontsa az én bonyolult, elvont luxuskívánságaim sora az ország legnagyobb bankjának ügyintézési statisztikáját. Fuck OTP!

ps.: Felmerül a kérdés, hogy vajon akkor is ilyen kacifántos lenne-e az ügyintézés, ha olcsóbbról módosítanék drágábbra, és nem fordítva. Hmm. Olyan ez, mint a myVIP: elég egyszer regisztrálni fél perc alatt, de profiltörlő opció már nincs (illetve van, de olyan automatikus e-mailt ígér, ami soha nem érkezett még meg senkinek az ismerettségi körömből. Azt a barátságos hangvételű emailt, amit a webmester kapott tőlem emiatt, direkte t-online-os címről…! :)).