Énség

Énség a papíron.

A kritika fanyalog, ha egy filmrendező, író vagy zeneszerző saját életét jeleníti meg a vásznon, papíron, dalban. A kezdőket amatőrnek tartják, akik még csak magukon keresztül látják a világot, a megérkezettekről pedig azt mondják, kifogytak a mondanivalóból.

A legjobb szűrő: embernek lenni. Figyelni, hogyan működünk. Miként reagálunk, hogyan változunk, mit érzünk. Ahogyan az írás sem elsősorban a szavakról szól, úgy a filmkészítés sem képek függvénye, és a zeneszerzés sem a hangok kombinatorikáján áll vagy bukik. A lényeg, hogy kinyitottál magadban egy kaput a világra és figyelsz. Ha elég sokáig és elég jól figyelsz, előbb-utóbb születik benned valami, aminek ki kell jönnie a fényre. Ez a valami olyan képlékeny, különös dolog, hogy huszadrangú kérdés, kinek a testéhez kapcsolódik.

Igen, gyakori nálam az E/1-es énbefordulás, de nem mindig magamról beszélek ilyenkor. És még ha a történet arról a testről is szól, aki történetesen most én vagyok – a lényeg soha nem a személyes érintettség. Szeretném, ha a lényeget nem nekem kellene elmagyaráznom, és szomorú is lenne, ha megtenném. Ugyanakkor hiszek abban, hogy mi mindannyian elég jó szűrők vagyunk, így én is.