(O)kosságok

Soha nem voltak illúzióim a felnőttoktatásban előforduló „riporteriskolákat” illetően. Egy szűk réteg – nemzetközi és hazai szinten egyaránt – a szakmaiságot célozza meg, míg a többségnél a kapcsolatépítés a legfontosabb. Természetesen a szakma-orientáltaknál is fontos szempont a kontaktszerzés, és nyilván a kapcsolat-bázisú suliknál is sok a szakmai szempontból értékes műhely, előadó, oktató és program. De a hangsúly más pontokra helyeződik, ez tény.

KOS-os pályafutásom első néhány hetében ráébredtem, hogy ebben az iskolában a legszentebb, legalapvetőbb törvény a kölcsönös reklám. A házirend szokásos „nerongáldaberendezést” és „neaddmegajelszavadatsenkinek” szólamai után azonnal ott a okítás arról, hogy pályafutásod első három évében minden általad adott interjúban szerepelnie kell az iskola nevének. Sőt, azt is hozzáfűzik, hogy egyenesen köteles vagy a téged interjúvoló újságírónak erre külön felhívni a figyelmét. Mókás, ugye? Elso döbbentetemben („isn’t this just ridiculous??”) kinyitottam egy teljesen random tévémusor magazint és egy Nok Lapját, mert ezeket találtam otthon, és lám: Hajdú B. Istvántól Gönczi Gáboron át Jaksity Katáig mindenki tartja magát a szent törvényhez: az interjúban a sulaj neve rendeltetésszerűen megjelenik. Cserébe azt kapod, hogy ha írsz egy könyvet, életed végéig terjesztik, ha csinálsz egy műsort, halálodig reklámozzák, ha pedig véletlenül a legcsekélyebb képességed is kiszivárog, kiadványaikban és weboldalukon a mennybe emelnek. Mint „iskolánk volt hallgatóját”, persze.

 

 

A kezdeti szájhúzás ellenére be kellett látnom, hogy ez a bartell nagyon is ésszerű, egészséges és fair. A suli bevétele, a te pénztárcád és még az önértékelésed is profitál. Ez a világon mindenütt így működik egyébként, csak a szemérmes magyar álszerény és élhetetlen. A kölcsönös reklám a világ egyik legnagyobb hajtóereje. Ezt lehet szeretni vagy utálni, lehet fintorogni, de a tények magukért beszélnek.

 

 

Olyannyira fontos szempont az iskola neve és a te neved, hogy szalonképtelen emberekkel nem is hajlandó egy lapon szerepelne a KOS. A vicc: A Magyar Televízió a Magyar Újságíró Szövetséggel együttmuködve – a NAP TV közremuködésével, lebonyolításával -, az MTV születésének 50. évfordulója alkalmából Riporter kerestetik! című vetélkedőt hirdet meg. A KOS nem bízza a dolgot a véletlenre: jó előre bejelenti, hogy hallgatókat jelöl ki, akik az iskola égisze alatt vehetnek részt a vetélkedon. Hétfőn fel is kerül a névsor a szigorúan jelszóval védett “hallgató hírek” menüpontba. A névsor hosszú, a két évfolyamból szinte mindenki szerepel a listán. Szinte. Igen, mert itt a lényeg: a kimondatlanul is “szalonképtelennek” tartott emberek nem kerülnek reflektorfénybe. A kislistás numerus clausus utáni utolsó mondat burkolt és udvarias: “Ez természetesen nem zárja ki, hogy bárki, aki nem szerepel a listán, nevezhessen egyéni indulóként” – igen, magyarul: ha nem vagy a listán, nem futhatsz a nevünk alatt, mert az ránk nézve égő; rossz reklám. Azért persze indulhatsz, mert ha mégis befutnál esetleg, az nekünk még jól jöhet… . (O)kos. Ki van ez találva. És közben nem bántódik meg senki.

 

 

Engem listáztak, médiasztárunkat nem. Fogalmam sincs, engem mennyire érdekel a tévé; írott sajtós vagyok. Azért persze jólesik, hogy nem vagyok nagyon égő. :) LOL Jó az, ha néha listázzák az embert, nna.