A jövő médiasztárja II.

2007 június 15
by Eszter

Először is, a történet folytatását amolyan szórakoztató jellegű anektódának szánom, igazán nem célom a szóban forgó hölgyeményt – “szerkesztő-riporter” Gy.-G.Y.- ről van szó megint, akinek munkahelye nemes egyszerűséggel csak “a Média” – emberileg is minősíteni. Félreértés ne essék, kicsit sem irigylem, pláne mivel teljesen más dolgok foglalkoztatnak bennünket, más utakon járunk… de ez a sztori olyan mulatságos és szaftos, hogy muszáj vagyok megosztani szélesebb közönséggel is… Tanulságos!

Szóval, a szőke, 38 éves kebelcsoda hétfőn kérte, hogy a suli honlapján publikálják közérdekű üzenetét, miszerint “elkészült első oknyomozó riportom az Aktívnál (TV2). Panziós bordélyházról“. Természetesen mindenkit bátorított, hogy nézze meg a remekművet, az üzenőfalra hat kommentet is feldobott erről. Kíváncsi lettem. Egyébként is Híradó után az Aktív megy nálam, mert – szégyenkezve vallom be – utána nézem a Jóban rosszban-t (nem röhög!). 

Nos, az “oknyomozó riport” egy panziótulajról szól, aki egy ingyenszoba árának fejében teszteli a vendéglányokat, akik aztán halálra kereshetik magukat a kanos, kiéhezett vendégeken. Mindez a “prostitúció elősegítése” kategóriába esik, s mint olyan, kis hazánkban illegális tevékenység. Ennyi a sztori.

És Gy.-G. Y.? Nos, neki még a neve sem hangzik el. Sot. Egy ismertebb riporternő égisze alatt fut a sztori, Y. szerepe pedig annyi, hogy kitakart fejjel az ő csöcse a vágókép a panziótulajdonossal folytatott rejtett kamerás beszélgetés során. Néhány mondat erejéig még meg is szólal; torzított hangon, mint 26 éves diáklány (argh, a női hiúság!), Balogh Zsuzsanna álnéven: “Ha eltűnünk félórára, te is jól jársz, meg én is” – ajánlkozik a gyanútlan panziósnak (aki mondjuk lehet, hogy simán szintén beépített ember, de ő legalább nem hirdeti, hogy oknyomozó riporter). Mert a mi “Zsuzsannánk” ugye egyértelműen egy harmadrendű, névtelen statiszta egy tipikusan “gumianyagnak” szánt riporthoz… ami azért ugye a Mónika-show fogatlan, nem idén barnult résztvevőire is ugyanígy áll, ők mégsem “oknyomozó riporterek”. Megáll az ész!!!!!!!!!!!!  Már várom, hogy Emke, a Vodafone-reklámstatisztaság után mikor írja ki az iwiw-es profiljára, hogy “Oscar-jelölt színésznő”!!! 

Nos, a TV2-Aktív hitelességével kapcsolatban pedig soha nem voltak illúzióim, de ezek után még a maradék is füstbe ment!

One Response leave one →
  1. 2009 Szeptember 18
    Marcsi permalink

    Az a döbbenetes számomra, hogy az ilyen embereknek mennyi önbizalmuk van. Bár szerintem kétféle embernek van önbizalma: annak, aki nagyon jól ismeri magát és annak, aki egyáltalán nem. Előbbinek akkor, ha el is fogadja magát, utóbbinak meg feltétel nélkül…

    Én régen nagyon zavarba tudtam jönni az ilyen emberektől, mindig olyan kiszámíthatatlannak gondoltam őket, meg persze dilisnek és nem tudtam, hogyan reagáljak rájuk. Ma már jókat mosolygok rajtuk, külön világnak tekintem őket és “kívülről” figyelem a dolgaikat. Úgy egész vicces tud lenni, sőt: nagyon vicces és Te meg egyáltalán nem vagy kicsinyes, hogy ezt leírtad, olyakor így is kell csinálni. :-)

    És most hol tart ez a csaj?

Válasz

Note: You can use basic XHTML in your comments. Your email address will never be published.

Subscribe to this comment feed via RSS